BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Még az idén bevezetik a tőzsdére az állami vasúttársaságot Németországban

Finisbe érkezett a Deutsche Bahn privatizációja, a német államvasút részvényeit várhatóan az év második felében vezetik be a tőzsdére - jelentette ki a DB elnöke.

Hartmut Mehdorn elmondta: a vállalat jelenleg reklámkörúton van a lehetséges befektetők körében. 

A DB részleges privatizációjáról május végén döntött a német Bundestag. A parlamenti döntéssel több éves vita végére került pont, s ezzel lehetővé vált a legnagyobb európai közlekedési cég tőzsdei bevezetése.

A Bundestag határozata értelmében a DB közlekedési és logisztikai tevékenységének 24,9 százalékét adják el magánbefektetőknek, míg a 34 ezer kilométeres sínhálózat állami kézben marad.

A november 5-ikén várható részvénykibocsátásból elemzők szerint 5-6 milliárd euró várható, de az állam ennél többet, 8 milliárd eurót remél, ami a legnagyobb értékű kibocsátás lesz azóta, hogy a Deutsche Post 2000-ben a tőzsdére került.

Mehdorn elmondása szerint az összeg egyharmadát az infrastruktúra fejlesztésére, egyharmadát a saját tőke növelésére fordítják, és egyharmad megy az államkasszába.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.