Cégvilág

Forrás a kkv-k erősítésére

Még e hónap végéig él az a pályázat, amelyet a versenyképes vállalkozói tudás támogatására írt ki – több mint 370 millió forint pályázati keretösszeggel – a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM).

A pályázat deklarált célja, hogy segítséget nyújtson – a kis- és középvállalkozói célelőirányzat forrásaiból – a vállalkozói kultúra fejlesztéséhez és a vállalkozói szellem erősítéséhez. Mindezek révén pedig elérhető lehet a mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése és nemzetközi piacokra való kilépésének elősegítése.

Magyarországon ma a vállalkozások túlnyomó része, 99,8 százaléka tartozik a mikro-, kis- és középvállalkozások kategóriájába. E gazdálkodói kör erősítését a fejlesztési és gazdasági minisztérium kiemelt feladatként kezeli, hiszen az ország versenyképességének a vállalkozások egyedi versenyképessége az alapja. A viszonylag szűk belső piaccal rendelkező magyar gazdaság fejlődésének egyetlen útja az exportképesség javítása.

A kkv-k piaci helyzetének erősítéséhez a pénzügyi programok biztosítása mellett egyéb – például oktatási, marketing, gazdaságdiplomáciai stb. – támogatási formákat, tartalmakat is elérhetővé kívánnak tenni. Ezt szolgálja ez a pályázati felhívás is, amelynek keretében előreláthatólag 50-60 pályázó juthat vissza nem térítendő támogatáshoz.

A pályázati kiírás két részcélt jelöl meg. Az A komponens esetében részcél a hazai mikro,- kis- és középvállalkozások nemzetköziesedésének elősegítése, valamint határon túli piaci térnyerésének előmozdítása rendezvények szervezésével és kiadványok megjelentetésével. Mind a hazai, mind határon túli üzleti partnereik versenyképességének növelése és vállalkozói kultúrájának fejlesztése az európai uniós tudás- és tapasztalatátadás révén, az információknak helyben történő átadásával. A B komponens esetében részcél a hazai kis- és középvállalkozások versenyképességének növelését, a vállalkozói készségek fejlesztését, az üzleti kapcsolatok építését, a hálózatosodást, valamint az EU-s piaci rések feltárását és a piaci expanziót támogató ismeretek elsajátításához szakmaspecifikus oktatási-képzési programok megvalósítása rendezvények szervezésével, kiadványok megjelentetésével és információs szolgáltatás nyújtásával.

A pályázónak a projekt finanszírozásához minimum 300 ezer forint igazolt saját forrással kell rendelkeznie, amelybe bankhitel, magánkölcsön, az államháztartás alrendszereiből kapott támogatás nem számítható be. Ha a keret időközben kimerül, a pályázatot felfüggesztik.

A pályázatról bővebb információk, illetve a részletes pályázati felhívás az adatlappal együtt elérhetők a www.nfgm.gov.hu és a www.magzrt.hu oldalakon.

Pályázati tudnivalók

Forrás: VG-gyűjtés

Pályázati keretösszeg: 373,656 millió forint

A támogatott pályázatok várható száma: 50-60

A támogatás formája: vissza nem térítendő

Beadási határidő: 2008. július 31.

Teljesítési határidő: 2009. december 31-e.

Pályázók lehetnek:

– magyarországi székhelyű, jogi személyiséggel rendelkező szervezetek

– országos és regionális gazdasági érdekképviseletek, gazdasági kamarák

– országos és regionális szakmai szövetségek

egyesületek

alapítványok

közalapítványok

közhasznú társaságok

nonprofit gazdasági társaságok

jogi személyiséggel rendelkező önkormányzati társulások

kistérségi társulások

felsőfokú oktatási intézmények

Pályázati keretösszeg: 373,656 millió forint

A támogatott pályázatok várható száma: 50-60

A támogatás formája: vissza nem térítendő

Beadási határidő: 2008. július 31.

Teljesítési határidő: 2009. december 31-e.

Pályázók lehetnek:

– magyarországi székhelyű, jogi személyiséggel rendelkező szervezetek

– országos és regionális gazdasági érdekképviseletek, gazdasági kamarák

– országos és regionális szakmai szövetségek

egyesületek

alapítványok

közalapítványok

közhasznú társaságok

nonprofit gazdasági társaságok

jogi személyiséggel rendelkező önkormányzati társulások

kistérségi társulások

felsőfokú oktatási intézmények -->

vállalkozó támogatás pályázó versenyképesség forrás kkv pályázat
Kapcsolódó cikkek