Cégvilág

Számos szabálytalanság az év privatizációs ügyleténél

Több ponton szabálytalan az év privatizációjaként emlegetett, az egyébként sikerdíjbotránnyal terhelt MÁV Cargo magánosítása, mely teljesülése esetén is a várt bevételnél jóval kevesebbet hozhat a központi büdzsébe - írja a Népszabadság.

A lap úgy tudja, a Gazdasági Versenyhivatal, a Magyar Vasúti Hivatal és az Állami Számvevőszék egymástól függetlenül megvizsgálta a tranzakciót, és a teljesíthetőséget megkérdőjelező problémákat tárt fel, erről állítólag levélben tájékoztatták Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt.

A lap értesülései szerint a számvevők azt állítják, hogy a MÁV árufuvarozó leányvállalata alapításakor megsértette a számviteli törvényt, miután elmulasztotta a vagyonértékelést az átadott tárgyi eszközök apportálásakor - számol be a hirado.hu.

Emellett az ÁSZ kifogásolja azt is, hogy a vevő konzorcium magyar tagja, a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút nem szerezte meg a privatizációs pályázaton való részvételhez szükséges hozzájárulást állami tulajdonosától, ráadásul a GYSEV-ben a magyar államnak előreláthatólag 15 milliárd forintos tőkeemelést kell végrehajtania, hogy az kifizethesse a vételárat. Utóbbi pedig önmagában 87,5 milliárd forintra csökkentheti a MÁV Cargo eladásából remélt tiszta állami bevételt.

Mindezt tetézi, hogy - a számvevők szerint - az állam indokolatlan kötelezettséget vállalt: a MÁV Cargo új tulajdonosa ugyanis vételár-visszatérítést kérhet, ha a szerződés aláírásától 2010. december 31-ig a vasúti pályahasználati díj reálértéken emelkedik, ennek mértéke nem haladhatja meg a vételár 25 százalékát, azaz a 25 milliárd forintot. Ha a Rail Cargo Austria (RCA)-GYSEV- konzorcium kimeríti ezt a lehetőséget, a privatizációs bevétel mindössze 62,5 milliárd forint lesz.

Szépséghiba az is, hogy a pénzügyi kormányzat nem vette figyelembe az idei büdzsé tervezésénél: az uniós hiányszámot a MÁV Cargo privatizációja megemeli. A hiány emiatt a 0,4 százalékával lehet magasabb, vagyis csak az inflációs többletek menthetik meg a kormányt attól, hogy magyarázkodnia kelljen a tervezettnél nagyobb deficit miatt.)

A számvevőszéki kifogásoknak azonban ezzel nincs vége: az ÁSZ szerint a MÁV Cargo végleges adásvételi szerződésének tervezetét a MÁV felügyelőbizottsága nem kapta meg, így nem is véleményezhette, az értékesítésről azonban határozatot hozott, a tranzakcióhoz a Vagyongazdálkodási Tanács sem adta meg az engedélyt, a MÁV-nak nem volt konszolidált éves beszámolója 2006-ra, a rendőrség pedig több nyomozást is folytat nagy értékű vagyonelemek eltűnése miatt a társaságnál.

privatizáció MÁV Cargo szabálytalanságok
Kapcsolódó cikkek