BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felemás gázáremelésről döntöttek

Október 1-jétől 6,55 százalékkal nő a lakossági gáz ára, egyéb fogyasztóké pedig 9,4 százalékkal – döntött a kormány. Az emelés tehát jóval elmarad attól a két számjegyű növekedéstől, amelyet a piac diktálna. Az alacsonyabb áremelést Daróczi Dávid kormányszóvivő szerint az tette lehetővé, hogy már csökken az olaj ára. Ha a kormány valóban e szerint kalkulált, akkor figyelmen kívül hagyta, hogy az olaj áresése az árképzés módja miatt a gáz importárában csak kilenc hónapos késéssel jelenik meg. Jelenleg és még néhány hónapig az importőr E.On Földgáz Trade Zrt. rekordárakat fizet az eladónak, csökkenésre pedig – mint a cég kommunikációs vezetője a Világgazdasággal nemrég közölte – csak 2009 első felében számít.

Az előbbiekből az következne, hogy a most megspórolt áremelést a felhasználóknak – főként a háztartásoknak – jövőre kellene lenyelniük, ráadásul 2009 derekától a szabályozás miatt ki lennének téve a versenypiaci áraknak is. Ezt a hatást azonban tompítaná a kormány által most indítandó árfelülvizsgálat, ha kiderülne, hogy a kereskedők az indokoltnál magasabb költségeket alkalmaznak. A gyanú a Gazprom azon korábbi közlésén alapul, mely szerint a helyi elosztó és szállító vállalatoknak fizetett díjjal a végfelhasználók költségei közel megduplázódnak – derül ki a kormányszóvivő bejelentéséből.

Daróczi Dávid szerint a szakértők vitatják, hogy az E.On Földgáz Trade gáznagykereskedő jogosan követel-e nagyobb áremelést a fogyasztók állítólagos tartozására hivatkozva. A 2005–2006-ban felhalmozódott tartozást ugyanis a fogyasztók 2007 végére visszafizették. Ennek jogossága azonban nagyon könnyen eldönthető, sőt, már el is dőlt.

„Beszerzési és nagykereskedelmi árainkat is egyeztetjük a Magyar Energia Hivatallal, ahogyan azok különbözetét, azaz a vevőink felénk fennálló tartozásaként nyilvánosságra hozott összegeket is” – nyilatkozott a Világgazdaságnak Kutas István, az E.On Földgáz kommunikációs vezetője.

Több mint furcsa, hogy a kormány a gázszállítás és -elosztás költségeit firtatja. Ezeket az árakat ugyanis éppen a kormány határozza meg minden gázév elején. BHL

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.