BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Luxusutazásokra épít a MÁV Nosztalgia

Az idén 900 millió forint körüli árbevételt tervez a MÁV Nosztalgia Kft., a Magyar Államvasutak utaztatással foglalkozó leányvállalata. Az 1993-ban alapított cég tavaly 911 millió forintos forgalmat és 25 millió forint adózás előtti nyereséget könyvelt el. Az árbevétel 80 százaléka utaztatásból, a 20 százalék pedig áruszállításból, mozdonykölcsönzésből származik. A MÁV Nosztalgia által szervezett utazások száma éves szinten meghaladja a 150-et, az utasok száma pedig a tízezret. Szendrey András, a MÁV Nosztalgia ügyvezető igazgatója a Világgazdaság érdeklődésére elmondta, a korábban érkezett jelentős számú német vendéget angol és ausztrál utasok váltották fel, akik nem sajnálnak 2000 fontot kifizetni egy-egy Budapestet Londonnal összekötő luxusutazásért. A szolgáltatások színvonalának emelése érdekében a MÁV Nosztalgia több mint 500 millió forintos költséggel luxuskocsikat alakított ki, amelyeket a vállalat a Magyar Postától vásárolt. A MÁV Nosztalgia 110 kocsis parkjának csaknem a fele üzemképes, közülük 12 luxusszínvonalú. Szendrey András szerint a drasztikusan megemelkedett költségeket kizárólag prémium szolgáltatásokkal, luxusutazásokkal lehet kompenzálni. Az energiaárak emelkedése és a forint euróhoz és fonthoz viszonyított erős árfolyama jelentősen rontott a cég jövedelmezőségén. VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.