Év végétől fogad az Aquaworld
Az utolsó szakaszhoz közeledik az Interestate Ingatlanfejlesztő Zrt. fejlesztésében felépült újpesti Aquaworld szálloda-, szabadidő- és lakókomplexum beruházása. Szeptember végén az Aquaworld Hotel és Élményfürdő Szolgáltató Zrt. projekttársaság megkéri a használatbavételi engedélyt a Budapest északi határában, a Megyeri híd szomszédságában 17 milliárd forintból felépült szállodára, apartmanházra és élményfürdőre. Október elején elkezdődhet a használatbavételi eljárás, egy hónappal később fogadni tudják az első vendégeket.
A Ramada hálózatán keresztüli foglalás alapján az első vendégek december elején érkeznek – közölte Pfandler Katalin, az Interestate Ingatlanfejlesztő Zrt. elnök-igazgatója. Az Aquaworld Zrt.-t kifejezetten az idegenforgalmi projekt létrehozására, majd üzemeltetésére alapították az Interestate tulajdonosai, akik részben magyar magánszemélyek, többségében belföldi társaságok. A cég 2006 májusában, 2,8 milliárd forint jegyzett tőkével jött létre.
A hely kiválasztása nem volt véletlen, hiszen a telek már régóta az Interestate tulajdonában volt, mivel a cég a környéken folyamatosan építi a Homoktövis lakóparkot. A szálloda szomszédságában még mindig marad 13 hektár szabad terület, amelynek a beépítéséről még nem döntöttek – fűzte hozzá a vezető. A vállalat honlapja szerint csak akkor kezdenek hozzá a tervezéshez, ha megállapodnak a pénzügyi és szakmai befektetővel. A honlap egyébként egy 80-100 millió euró értékű bemutató- és konferencia-központ elképzelését említi.
A szálloda a csatolt létesítményekkel valamivel több mint 17 milliárd forintba kerül. Ennek 20 százalékát saját erőből fizetik, a fennmaradó részt a CIB Bank és a Hypo Alpe-Adria Leasing Zrt. finanszírozza vegyes devizában, 15 éves futamidővel. A kockázatot csökkenti a speciális kínálat, a négycsillagos superior minőség, valamint a Ramada márkanév.
Az élményfürdő 1800 személy egyidejű kiszolgálására alkalmas. A két kupola alatt 15, míg a szabad téren további négy medence lesz. A nagyobb, 72 méter átmérőjű kupolához csúszdatorony csatlakozik, ebből hat óriáscsúszda indul. A szaunarészleget és a különféle kényeztető szolgáltatásokat külső vendégek is igénybe vehetik.
A szálloda nyolcszintes, a hozzá csak egy felszín alatti folyosón kapcsolódó apartmanház négyemeletes. A 309 lakóegységben 666 ágy van, de a pótágyakon további kétszáz vendég helyezhető el. A konyha alapterülete 1500 négyzetméter, az éttermekben és a rendezvénytermekben egyszerre akár ezren is étkezhetnek. A konferenciatermek befogadóképessége csaknem ezer fő.


