Gyanús a MÁV Cargo: milliárdos hűtlen kezelés miatt nyomoznak
Az eset előzményeiről délután már mi is beszámoltunk: akkor azonban még nem lehetett tudni, kiket vett őrizetbe a BRFK, illetve, hogy melyik képviselő indította el az ügyet.
Az ügyet egy záhonyi MSZP-s képviselő, Szép Béla robbantotta ki azzal, hogy a legfőbb ügyészhez fordult a kétezer tehervagon eladása miatt - ugyanis a MÁV megtagadta kérését, hogy betekinthessen az értékesítés irataiba.
Szép Béla azt követően kezdett érdeklődni a teherkocsik eladása iránt, hogy a MÁV Cargo még tavaly árufuvarozási korlátozást jelentett be Záhony térségében; amit azzal indokoltak, hogy nincs elég tehervagon. A záhonyi képviselő a korlátozást vizsgálva bukkant arra az információra, hogy a MÁV, még öt évvel ezelőtt kétezer teherkocsit értékesített, feleslegesnek ítélve azokat.
Kovács az eladás idején a MÁV árufuvarozási üzletágát vezette. A MÁV Zrt. közlése szerint az eladás 2002 és 2003 között történt.


