Kirúgták Kovács Katit
A klub közleménye szerint a határozat részletes indoklását a versenyző jogi képviselője kapja meg - írja az MTI alapján az Új Szó. A kétszeres olimpiai és 23-szoros világbajnok ellen egyesülete azért indított fegyelmi eljárást, mert Kovács a válogatókon nem klubtársaival ült egy hajóban és ezzel cserbenhagyta az MTK-t.
A klub még a pekingi olimpia előtt indított fegyelmi eljárást a kajakos ellen, mondván: cserbenhagyta az egyesületet és a válogatókon nem olyan összetételű négyesben vett részt - Fábiánné Rozsnyói Katalin irányításával -, amelyben az MTK-s versenyzők voltak.
Kovácson kívül még Paksy Tímea és Fazekas Krisztina áll az MTK alkalmazásában, a klub álláspontja szerint velük kellett volna rajthoz állnia, ő viszont - miután elhagyta a sikertrénert - Janics Natasát, Kozák Danutát és Szabó Gabriellát választotta.
A fegyelmi testület úgy határozott, hogy megvonják Kovács prémiumát. A döntés ellen a versenyző és ügyvédje fellebbezést nyújtott be, ezt követően ült össze szerdán az elnökség.


