Az enyingi beruházáshoz az Országos Mentőszolgálat 30 millió forintja mellé az Egészségügyi Minisztériummal 19, 9 milliós forrást biztosított. A nagy turistaforgalommal büszkélkedő település jelentős mezőgazdasági központ is, ahol több veszélyesnek minősített üzem, köztük műtrágyagyár is működik, ezért gyakori mentési feladatokra van szükség. A mentőállomás három kocsis, B kategóriájú mentőállomásként látta el feladatát. A munkakörülmények ezen az állomáson évtizedek óta nem voltak ideálisak, így a mentőállomás fejlesztése, korszerűsítése mindenképpen indokolt volt.
Az új épületben korszerűen munkakörülmények között dolgozhatnak a mentősök, de a fejlesztésnek köszönhetően a sürgősségi ellátás magasabb kategóriájába kerül a szolgálat, ahol ezután 24 órás ügyeletet teljesítő esetkocsi is dolgozik, javítva a régió sürgősségi ellátásának helyzetét. A létesítménnyel Fejér megyében Mór, Bicske, Dunaújváros és Székesfehérvár után ötre nő. A kormány kiemelten kezeli a mentőszolgálat fejlesztését, 2003 óta 37 új mentőállomást adtak át, a mentőkocsik döntő többségét kicserélték. Az Országos Mentőszolgálat 15,5 milliárd forintos európai uniós pénzhez jut a következő években. Az összegből új mentőállomások épülnek, sor kerül a gépkocsik cseréjére, és fejlesztik az informatikai hálózatot. Cél az, hogy a bajbajutottakhoz a jelenlegi 15 percen belüli helyszínre érkezés 78 százalékos arányát 90 százalékosra növeljék. Augusztusban pedig az egészségbiztosítási alap megtakarításából fölosztható 5,7 milliárd forintból 270 milliót juttatott a mentőszolgálatnak az üzemanyagárak ellentételezésére.