BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Italdiszkonttal bővítene a Reál Hungária

Az elmúlt évinél 4-5 százalékkal nagyobb, 340 milliárd forintot meghaladó bruttó árbevételre számít a Reál Hungária Élelmiszer Kft. ebben az esztendőben – mondta Kujbus Tibor, a társaság ügyvezető igazgatója.

A két üzletláncot – a Reál Élelmiszer nevű, 100 négyzetméternél nagyobb, és a ReálPont nevű, ennél kisebb egységeket – üzemeltető cég az idén újabb 33 Reál Élelmiszer bolttal, továbbá tíz raktárházzal bővült.

A Reál Hungária számára az év legjelentősebb lépése volt a júliusban létrehozott Reál Hungária Drink Kft. A nyolc alapító tagvállalat összesített forgalma tavaly elérte a 46 milliárd forintot, és együttesen 35 telephelyen 60 000 négyzetméternyi raktárkapacitásuk van.

A nyolc tagvállalat közül hat korábban is a 2001 januárja óta működő Reál Hungária Élelmiszer Kft.-hez tartozott, mert – mint Kujbus Tibor elmondta – egy ideje már készültek arra, hogy megvessék a lábukat az ital-nagykereskedelmi piacon. A későbbi tervekben szerepel egy új italdiszkontlánc kialakítása, valamint a vendéglátó-ipari, vagyis horeca (hotel-restaurant-catering) értékesítés hatékony megszervezése is.

Az ügyvezető kiemelte: a hazai élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletek kilenc hónap alatt 1,4 százalékkal nagyobb forgalmat értek el, mint tavaly ilyenkor. DK

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.