Lassuló okostelefon-piac
Most zárta a leggyengébb növekedésű – éves összehasonlítású – negyedévét a világ okostelefon-piaca. Az amerikai Gartner piackutató elemzi rendszeresen ezt a készülékszegmenst, s legutóbbi jelentése szerint az idei harmadik negyedévben összesen 36,5 millió számítógépes képességekkel felruházott mobiltelefon talált gazdára, 11,5 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
A válság kedvezőtlenül hat a prémium kategóriás készülékek értékesítésére is. A telefonpiac ezen szegmensében a jövőben is lassuló növekedéssel számolhatnak a gyártók, annak ellenére, hogy a vezető mobilszolgáltatók kétéves hűségnyilatkozat fejében egyre több okos telefont igyekeznek a listaárnál olcsóbban adni. Az előfizetők többsége azonban sokallja az ezzel együtt járó havidíjas adatcsomagokat.
A piacot ebben a szegmensben is a Nokia vezeti 42,4 százalékkal, de a verseny fokozódását érzékelteti, hogy ennek hatására a finn cég részesedése első ízben csökkent az egy évvel korábbihoz képest, részben azért, mert a társaság eddig nem volt jelen az érintőképernyős kategóriában. A napokban Barcelonában bejelentett első ilyen csúcskészülék, az N97-es tényleges piacra lépése viszont még hónapokat várat magára. A Nokia ezt a modellt Magyarországon is várhatóan a jövő év első felében dobja piacra – válaszolták lapunk kérdésére a hazai leányvállalat illetékesei.
Beleerősített ugyanakkor a BlackBerry márkanevű készülékeket gyártó Research In Motion (RIM), amely több mint 80 százalékot nőtt a harmadik negyedévben, és számos új telefonnal rukkolt elő az évzáró hónapokra. A mobiltelefon-piacra mintegy két éve belépő Apple megszilárdította harmadik helyét. A kezdettől hiánycikként elkönyvelt almás okos telefon iránti érdeklődés lanyhulását jelzi azonban, hogy a cégnek ma már van egy kétmillió darabos beragadt készlete.
Jövőre még többszereplőssé válik a piac, a tajvani Acer is jelezte, komoly hajtóerőt lát a mobilkészülék-piac ezen szegmensében. Első okos telefonját 2009 első negyedévében dobja piacra, Nyugat-Európában és Oroszországban.
Az okos telefonok operációs rendszerének piacán is egyre kiélezettebbé vált a verseny, a hajdan szinte egyeduralkodó Symbian részesedése először került 50 százalék alá, jórészt a mérsékeltebb Nokia-eladásoknak tulajdoníthatóan – vélik a Gartner elemzői. A második helyen a RIM mobilszoftver áll közel 16 százalékkal, míg itt is harmadik az Apple 12,9-del, a negyedik helyen pedig a Microsoft Windows Mobile rendszere található 11,1 százalékkal, a Linux 7,2-es részesedést mondhat magáénak.
Magyar gyártás
Okos telefonok gyártására több száz fő felvételét tervezi a tiszaújvárosi Jabil Circuit – írja az Észak-Magyarország. Az amerikai tulajdonú társaság kanadai megrendelésre kezdte el a közelmúltban ezen készülékfajták gyártását, e célból új gyáregységet is létesített. Ennek működtetéséhez keresnek gyártósori munkásokat.


