A hajózást is elérte a krízis
A Fluvius Hajózási és Szállítmányozási Kft. piaci lehetőségeit is lényegesen szűkítette az ősszel kirobbant pénzügyi világválság, amely miatt végül a tervezettnél 21 ezer, a tényleges rendelésállománynál pedig mintegy 40 ezer tonnával kevesebb darabos és ömlesztett árut fuvarozhatott – közölte Bencsik Attila ügyvezető igazgató, résztulajdonos. A saját és a bérhajókkal szállított összmennyiség – 209 ezer tonna – így az előző évitől is elmaradt 13 ezer tonnával. Annak ellenére történt ez, hogy a tavaly beindult vasércszállítások 14 százalékkal növelték az importot, és egy rendkívüli, 6000 tonnás belföldi cementfuvar is adódott.
A nemzetközi folyami árufuvarozás legnagyobb magyar tulajdonú társasága összességében mégsem panaszkodhat az elmúlt évre, hiszen árbevétele, üzemi eredménye és nyeresége egyaránt nőtt az előzetes adatok alapján. Az árbevétele például a legpesszimistább becslés szerint is elérheti az 1,25 milliárd forintot, azaz legalább 14 millióval meghaladja a 2007. évit. Ezt részben a magas gázolajárak generálta fuvardíj-emelkedésnek, részben a több, értékes darabárura kötött szerződésnek köszönheti. A világgazdaságban tartósnak ígérkező bizonytalanság és negatív tendenciák ellenére az idén is bővülést tervez a Fluvius: 250 ezer tonnás összteljesítményt és 1,4 milliárd forint körüli árbevételt. Reményei szerint ugyanis a magyarországi acéltermékexport csökkenését részben pótolhatják a növekvő gabonaszállítások, és korszerű hajói több nyugat-európai (rajnai és dunai) kikötő közötti úgynevezett szabotázsfuvarhoz segíthetik. Ez utóbbiak részaránya tavaly 32 százalékos volt az összforgalmán belül, ám az idén ennél jóval nagyobb lehet. GI


