A magyar Metróknál nem várható leépítés
A német Metro csoportnál a napokban bejelentett, 15 ezer embert érintő elbocsátás a magyarországi egységekre nem lesz hatással, létszámleépítésben nem gondolkodik a cég – mondta lapunknak Krubl Yvette, a Metro Kereskedelmi Kft. kommunikációs menedzsere. Mivel a költségcsökkentő intézkedést csak most jelentették be, a konkrét számítások még készülnek. A költségcsökkentés a magyar cégre is vonatkozik: olcsóbb alternatívákat keresnek a jövőben.
A legnagyobb leépítések Németországban lesznek, ahol a legtöbb alkalmazottal dolgozó Metro csoport nem hozta az előzetesen elvárt eredményeket. A bejelentett 15 ezres szám nem feltétlenül jelent ennyi felmondást, ugyanis a tervek szerint a természetes fluktuációval megüresedett helyeket nem töltik fel.
A lépéssel a tervek szerint 2012-ig évente 1,5 milliárd eurót takarítanak meg a világszerte 300 ezer embert foglalkoztató társaságnál. A vállalat emellett beszerzési és logisztikai hálózatát is átalakítja. Ezeket a tevékenységeket nem központilag, hanem egyes leányvállalatokra leosztva végzik. A Metro csoporthoz tartozik az azonos nevű kereskedelmi lánc mellett a Cash &
Carry, a Real, a Media Markt, a Saturn és a Kaufhof. A csoport tavaly 5,9 százalékkal, 68 milliárd euróra növelte forgalmát. VG


