A munkanélküliségen enyhíthet, a kórházakon segíthet a közmunka
Tervek szerint áprilistól decemberig 800 munka nélkül lévő közmunkás kezdheti el ténykedését az egészségügyben. Foglalkoztatásukra egymilliárd forintot szán a Közmunka Tanács. Az kórházak ódzkodása annak ellenére megvan, hogy a hamarosan elkészülő gyógyítási minimumfeltételek hatálybalépése után csak azok az osztályok fogadhatnak betegeket, ahol az előírt tárgyi és személyi feltételek rendelkezésre állnak, különben más intézménybe kell utalni a pácienseket, így nem fizet a biztosító. Ezért az egészségügyi és a munkaügyi tárca - a kezdeményezése megmentheti a működésüket, és javítja is a betegek ellátását.
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara szerint a közmunkásokkal az általános munkanélküliség is enyhítő, az ágazatban pedig egyelőre mennyiségi munkaerőpótlásról van szó, ám ha jól választják ki a kórházak a leendő kollégákat, megfelelő képzésekkel két év múlva minőségi munkaerőhöz jutnak. A munkatársak válogatására lehetőségük van, de a jelentkezők is mondhatnak nemet, ha megriadnak a kórházi „szagoktól”, a vér látványától. elnöke.
Az első Gyurcsány-kormány egészségügyi minisztere és csapata már kidolgozott egy HR-stratégiát, amit azonban aktualizálni szükséges. Fel kell mérni az intézmények jelenlegi munkaerőhelyzetét, kidolgozni az új gyógyítási technológiákhoz szükséges képzési és továbbképzési tervet, a bérfelzárkóztatás ütemezését, valamint az ágazati életpályamodellt. Ez utóbbi nemcsak a fizetésekről, hanem a perspektíváról is szól.


