Az üzleti utasokra építenek
Új első osztályú kabint alakított ki az egyre inkább az üzleti utasokra építő svájci Swiss légitársaság. A napokban tartott zürichi bemutatón egy szinte teljesen szeparálható egységekből álló fedélzetet lehetett látni. Ezzel – némi késéssel – a svájci cég is beállt a sorba, és most már valóban átlagon felüli elhelyezést nyújt az első osztályra jegyet váltóknak. Korábban a British Airways, a Singapore Airlines és a Lufthansa is felpörgette a jól fizető üzleti utasoknak szóló fejlesztéseket, mert azt tapasztalta: a hosszú távú járatokon viszonylag stabil ügyfélkört csak a bővítésekkel és újításokkal tudják megtartani.
Több mint kétméteresre, teljesen vízszintesre kinyújtható, állítható derék-, illetve háttámaszszal és ugyancsak állítható keménységű párnával ellátott, széles fotel vehető igénybe az új Swiss-fedélzeten. Az utas oldalsó elválasztó paravánt hajthat ki, és 23 colos (a világon most ez a legnagyobb fedélzeti méret) képernyőn nézheti a filmeket vagy tévéadásokat. A „lakrészt” úgy alakították ki, hogy az utassal szemben, ugyanannál az asztalnál helyet foglalhat egy másik vendég is, aki vele utazik. Az új első osztályt Roger Federer teniszcsillaggal is teszteltették.
A Swiss megkezdte régi Airbus A330–200-as repülőgépeinek cseréjét A330–300-asokra. „Ha befejezzük a munkát, a Swiss lesz az első olyan légitársaság a piacon, amelynek minden hosszú távú járatán lesz első osztályú kabin” – mondta Christoph Franz vezérigazgató. A svájci vállalat a téli menetrendben 42 ország 76 célállomására viszi az utasokat, ebből 30 hosszú távú járat. Tavaly a Swiss 13,4 millió utast szállított, kihasználtsága 80,3 százalék volt, ez az ágazati átlagot meghaladó mutató.
A Lufthansa a közelmúltban Münchenben új üzleti várókat adott át a business classon, illetve az első osztályon utazóknak, továbbá önálló terminált is üzemeltet az első osztály részére. Bizonyos hosszú távú járatokon európai sztárszakácsok készítik az ebédet vagy a vacsorát. A társaság több hotelvállalattal is marketingszerződést kötött, ennek része ez az akció. A British Airways a londoni repülőtér és az észak-amerikai célállomások között közlekedő járatok jelentős részénél lehetővé tette, hogy közvetlenül az elutazás előtt vacsorázni lehessen saját földi éttermében, így az utasok végigaludhatják az éjszakát, nem zavarja meg őket a kiszolgálás. Az Air France L’Espace Premiére nevű első osztályán elfordított óriás foteleket és kis komódot is biztosít, tehát van hová pakolni. Ezenkívül papucsot és maszszázst is igénybe lehet venni.


