BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csüggedő vállalatvezetők

Egyre kevésbé magabiztosak a cégek első számú vezetői: a PricewaterhouseCoopers (PwC) legfrissebb felmérése szerint az elmélyülő gazdasági válság hatására eluralkodott ebben a körben a pesszimizmus, a cégvezetők 70 százaléka gondolja úgy, hogy vállalatát érinteni fogja a krízis. Világszerte csupán alig több mint egyötödük állította, hogy árbevételei növekedésére számít 2009-ben, ez a PwC tavalyi, hasonló felméréséhez képest 50 százalékos visszaesés. A hosszú távú kilátásokat is borúlátóbban ítélik meg, szerintük a fellendülés kifejezetten lassú lesz. Mindössze 34 százalékuk mondta, hogy nagyon bízik a növekedésben a következő három évre vonatkozóan. Ez az érték 42 százalékos csökkenést jelent tavalyhoz képest, amikor a vezérigazgatók még éppenhogy csak érzékelni kezdték a hitelválság globális gazdaságra gyakorolt hatását.

„A recesszió intenzitása megrázkódtatást okozott a vállalatvezetőknek, és globális bizalmi válságot hozott létre. A cégeknek immár a hitellehetőségek elapadása, a befagyott tőkepiacok és a megcsappanó kereslet okozta gondokat kell leküzdeniük. A társaságok első emberei leginkább cégük pillanatnyi túlélése miatt aggódnak” – nyilatkozott Samuel A. DiPiazza, a PricewaterhouseCoopers globális vezérigazgatója.

A felmérésben részt vevő cégvezetők arra számítanak, hogy a bankszektor világszerte tapasztalható krízise komoly hatást gyakorol az üzleti világra. Csaknem 70 százalékuk azzal számol, hogy el kell halasztani tervezett beruházásait. Általános vélemény, hogy a válságban leginkább a bank-, közmű-, építési, szórakoztató- és járműipari szektorok vállalatai lesznek érintettek. Azok a vezérigazgatók, akiknek a cége növekedésre számít, úgy nyilatkoztak, hogy ezt elsősorban belső készpénzmozgással finanszírozzák majd, s csak ezután a hitel- és értékpapírpiacokról. A cégvezetők 26 százaléka tervez a következő évben létszámleépítést, ám több mint egyharmaduk a dolgozói létszám szinten tartásával kalkulál.

Az energiaköltségek csökkentése is foglalkoztatja a cégvezetőket: több mint 80 százalékuk állította, hogy működésük hatékonyabbá tételével lépéseket tesznek az energiaköltségek mérséklése érdekében, illetve több mint felük alternatív energiaforrásokat is keres. A vállalatok ezenkívül technológiai beruházásokkal próbálják csökkenteni energiafüggőségüket, és igyekeznek biztosítani jövőbeni energiaellátásukat.

A felmérés tapasztalatai szerint megugrott azoknak a vezérigazgatóknak a száma – különösen Nyugat-Európában és Dél-Amerikában –, akik azt vallják, hogy a közös vállalatok szerepe nagyobb lesz a határokon átívelő növekedésben, mint a fúzióké, felvásárlásoké. Ebben tükröződhet a közös cégekhez kötődő alacsonyabb költség- és kockázati szint. VG

Globálisan

A PwC szakértői 2008 negyedik negyedévében ötven országban közel 1200 felső vezetői interjút készítettek, ebből ötszázat Európában.

A 12. éves globális vezérigazgatói felmérésben magyarországi cégvezetők is részt vettek, az eredményeket a PwC vezetői a svájci Davosban megrendezett Világgazdasági Fórumon hozták nyilvánosságra.

A 12. éves globális vezérigazgatói felmérésben magyarországi cégvezetők is részt vettek, az eredményeket a PwC vezetői a svájci Davosban megrendezett Világgazdasági Fórumon hozták nyilvánosságra.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.