BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Frekvenciaspekuláció?

Nem a remélt versenyélénkítés, hanem sokkal inkább piaczavarás, illetve frekvenciaspekuláció várható a negyedik szolgáltató kapcsán napvilágra került ajánlatok alapján a magyarországi mobilpiacon – így reagált a napokban egyebek mellett a lapunkban is megjelent írásokra a piac két jelenlegi szereplője. Mint ismert, a versenyélénkítésnek szánt negyedik széles sávú mobillicencért négyen vannak versenyben. A Telekom 4 és az Externet közös cége, a DreamCom 47,58 milliárd forintos beruházást és 70 százalékos lefedettséget ígért (az elvárt egyharmadossal szemben), az egykori t-mobile-os Bodnár Zsigmond által fémjelzett Mobinet 48 milliárdot meghaladó befektetést, valamint 76 százalékos lefedettséget. Az Invitel ajánlata 23,73 milliárd forintot és 37 százalékos hálózati kiépítettséget, a Digié pedig a legalacsonyabb befektetést, 13,7 milliárdot, de közel 60 százalékos lefedettséget tartalmaz.

Beck György, a Vodafone Magyarország Zrt. vezérigazgatója emlékeztetett rá, hogy éppen cége volt az, amely 1999-ben megindította a versenyt a magyar piacon, így pontosan látják a versenynek a piacra – de ezen keresztül a szolgáltatókra is – gyakorolt pozitív hatását. Mindamellett a pályázatról nemrég napvilágot látott információk alapján komoly kétségeket támaszt az iránt, hogy a pályázat tényleg élénkíteni tudja-e a versenyt.

Kifejtette: „Közel tíz éve vagyunk a piacon, és nagyon jól ismerjük azokat a nehézségeket, amelyekkel majd az új szereplőnek is meg kell küzdenie. Ennek fényében meglepődve olvastuk a pályázatok tartalmáról felröppent híreket. Ha ugyanis valaki valóban elfogadható szintű szolgáltatást szeretne kínálni 7-8 millió ember számára, és valóban építeni akar saját hálózatot is, akkor ehhez mind az ajánlatokban szereplő befektetés mértéke, mind a vállalt kiépítési idő nagyon kevésnek tűnik.”

Teljesen irreálisnak tartja azt is, hogy miközben a piac jelenlegi szereplői a gazdasági válság miatt visszaeső forgalomra készülnek fel, addig egy nulláról induló új szereplő az alacsony forgalmú és fizetőképességű piaci szegmensre alapozva ki tudjon építeni és el tudjon tartani egy ekkora hálózatot.

Vonzó lehet ugyanakkor a nyertes pályázónak az a lehetőség, hogy eladhatja a tenderen elnyert – milliárdokat érő – 900 MHz-es frekvenciatartomány egy részét. (Szakértők szerint ezen a frekvencián lehetne a kisebb településeknek is költséghatékonyabban kiépíteni a mobil-szélessávot.) Ezzel kapcsolatban Beck György elmondta, bíznak a hatóság józanságában és bölcsességében.

A piac másik szereplőjének, a Pannon GSM Zrt.-nek a vezérigazgatója, Ove Fredheim is úgy látja, nem adottak most az üzleti feltételek a valódi versenyélénkítéshez, s emiatt a magyarországi mobilinternet-piac nem tud majd úgy fejlődni, mintha a meglévő szolgáltatók kapták volna meg a még szabad frekvenciákat, főként a már említett 900 MHz-es tartományt. A tender a frekvenciát olyan cég számára kínálja, amely valószínűleg nem lesz képes a megfelelő finanszírozásról gondoskodni, s ez végül oda vezet, hogy a Nemzeti Hírközlési Hatóságnak (NHH) három év múlva vissza kell vonnia az engedélyt. Hozzátette: a régióban csak a Magyarországnál jóval nagyobb lélekszámú államokban (Lengyelország, Románia) van háromnál több mobilszolgáltató.

A felvetésekre a kiírás szerint az ajánlattevők nem reagálhatnak, Márton György, az NHH szóvivője pedig csak annyit kívánt megjegyezni, a hatóság nagyon körültekintően vizsgálja a pályázatokat, hogy az értékes frekvenciák valódi versenyző kezébe kerüljenek. VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.