FVM-csomag a tejválságra
Mintegy 2,5 milliárd forintos támogatást nyújt az agrártárca a hazai tejpiaci szereplőknek az átmeneti túltermelés és a felvásárlási árak csökkenése miatt – jelentette be Gráf József agrárminiszter. A lehetséges beavatkozásokról szerdai ülésén tárgyalt az FVM koordinálásával működő ágazati termékpálya-bizottság. A tárca a válságcsomagot rövid időn belül életbe kívánja léptetni, de egyes intézkedések még kidolgozatlanok, másokat pedig Brüsszellel is jóvá kell hagyatni – közölték lapunkkal ágazati szakértők.
Egyik legfontosabb támogatásként az FVM december 31-ig átvállalná a termelőket érintő hatósági vizsgálati (állat-egészségügyi, állatorvosi) díjakat. A minisztérium 200 millió forintból újraélesztené az iskolatejprogramot is. Emellett egy uniós élelmiszersegély-akció részeként – 2,1 millió euróból – tejtermékeket vásárolna fel, és azokat a rászorultakhoz juttatná el. További intézkedésként a hazai tejiparnak cégenként legfeljebb 200 ezer eurós, úgynevezett kereskedelmi de minimis támogatást fizetne, a termelők számára pedig előre hozna egyes állattenyésztési telepfejlesztési kifizetéseket az Új Magyarország vidékfejlesztési program (ÚMVP) keretében.
Az elképzelésekből látszik, hogy a tárca a beavatkozások egy részét nem a nemzeti büdzséből finanszírozná – állapították meg szakértők. Egyelőre nem tisztázott, hogy a 2,5 milliárdos konkrét hazai összeg milyen támogatásokat tartalmazna. Mélykúti Tibor, a legnagyobb hazai tejfelvásárlónak számító Alföldi Tej Kft. ügyvezető igazgatója lapunknak úgy fogalmazott: az intézkedések iránya jó, de a mértékük lehetne nagyobb is. Az utóbbi napokban – tette hozzá – némileg élénkült a tej iránti kereslet, de a literenkénti felvásárlási árak még mindig 30–70 forint között ingadoznak. Ez a termelők nagy részénél legalább 15 forintos literenkénti veszteséget okoz (VG, 2009. január 19.).
Időközben Brüsszel is tejpiaci intézkedéseket helyezett kilátásba, ezekről tegnap tárgyalt az illetékes irányító bizottság – tudtuk meg. Az elképzelések szerint exporttámogatás lépne életbe a sovány tejporra, a sajtra és a vajra, illetve beindulna az uniós intervenciós tejtermék-felvásárlás is. Utóbbi keretében EU-szinten egyelőre 30 000 tonna vaj és 109 000 tonna tejpor felajánlására nyílna mód, és március elsejéről előbbre hoznák az átvétel kezdeti időpontját. Szó lehet arról is, hogy Brüsszel emeli az intervenciós árakat, hogy ezzel felfelé húzza a piaci tejfelvásárlási árszintet. Magyarország azonban azt is szorgalmazza, hogy az unió 50 százalékkal növelje a tejtermelési kvótához kötött éves közösségi támogatásokat. A ma érvényes szabályozás szerint a tejtermelők literenként 8 forint körüli uniós dotációt vehetnek igénybe.


