Janus-arcú forintgyengülés
Nem minden hazai exportáló cég számára egyértelműen előnyös a gyenge forint. Ennek oka a gazdasági válság forgalomcsökkentő hatásában keresendő. Jóval többet veszít a külföldi megrendelések visszaesésén, mint amennyit nyer a gyenge forinton az autóipar számára alumínium hengerfejeket gyártó Nemak Győr Kft., amely négynapos munkahét bevezetésére kényszerült. A cég forgalma 90 százalékban exportból származik – megrendelőik közé tartozik például a BMW és a Renault –, költségeiket pedig kizárólag euróban könyvelik. Két hazai megrendelőjük, az Opel, illetve az Audi szintén euróban fizet a cég számára. Mersics Gábor, a cég gazdasági igazgatója lapunknak elmondta, hogy a hazai valuta gyengesége miatt főként a bérköltségeken tudnak nyerni, ezenkívül az egyéb szolgáltatások – például karbantartás, takarítás – terén csökkentek a kiadásaik. Máshol nincs lehetőségük spórolni, hiszen a cég az energiaszolgáltatók számára euróban fizet, és a nyersanyag túlnyomó részét külföldről szerzi be.
Nem profitál az erős forintból az elektromechanikai alkatrészeket gyártó Phoenix Mecano Kecskemét Kft. A 95 százalékban exportra termelő cég gazdasági vezetője, Staub Miklós elmondta, hogy bár forgalmuk nagyobb részét euróban bonyolítják, ezt rögzített árfolyamon teszik. A vállalat ugyanis korábban hedge-ügyletet kötött a bankjával, hogy a 2008 második feléig tartó masszív forinterősödést ellensúlyozza. Ezáltal a 2009-re vonatkozó euróelszámolásokat 275 forintos fix árfolyamon rögzítették.
Halmozottan kedvezően érinti a gyenge forint a Richter Gedeon Nyrt.-t, mivel jelenleg konszolidált eredményének 87 százaléka külföldi értékesítésből származik. Beke Zsuzsa, a cég szóvivője azonban még nem tudott információval szolgálni a növekmény mértékéről. Az óriási készpénztartalékkal rendelkező társaságot – vélhetőleg egyelőre – nem érinti a válság, eladásai külföldön nem estek vissza.
A kizárólag külpiacra dolgozó Mediagnost Kft.-nek kifejezetten kedvez a mostani gyenge forint – mondta Csikós János ügyvezető igazgató. A 18 millió eurós éves bevételt produkáló, orvosi berendezéseket, műszereket, röntgenkészülékeket gyártó-fejlesztő cég a speciális profil okán is hoszszabb távú ármegállapodásokat köt partnereivel, hiszen ez konzervatív iparág, a fejlesztés hoszszú időt vesz igénybe, s egy-egy berendezés akár 10-20 évig is működik. Az 5-6 százalékos nyereséggel dolgozó kft. gyakorlatilag veszteséget termelt, amikor 230 forint körülire erősödött a forint árfolyama. Ezen az áron nem tudja kitermelni a magyar ipar az eurót – hangsúlyozta a cégvezető. A mostani 280 forint körüli árfolyam tűnik reálisnak, de az exportáló cégek még a 300 forintos eurót sem tartják túl drágának. A gyengébb forint nem elhanyagolható előnye még, hogy elősegíti a magyarországi foglalkoztatást – tette hozzá.
Biztonságosabb üzemeltetést tesz lehetővé a hotelszegmensben a forint gyengébb árfolyama – válaszolt lapunk megkeresésére Hülvely István, a Hunguest Hotels Zrt. vezérigazgatója. A szállodalánc bevételeinek ugyanis mintegy 40 százaléka devizában, a kiadások viszont szinte kivétel nélkül forintban realizálódnak. Ahhoz azonban, hogy az ipar számára releváns nyereséget lehessen az árfolyamkülönbségen elkönyvelni, a jelenleginél jóval nagyobb vendégforgalomra lenne szükség. Hülvely István szerint a jegybank több éven keresztül mesterségesen erősen tartotta a hazai devizaárfolyamot, amely az akkori turistaforgalom mellett nem kis veszteséget okozott a szállodáknak, most, hogy gyengült az árfolyam, nincs kinek kiadni a szobákat. Ugyanakkor hangsúlyozza, a forint a jelenlegi kamatszinthez képest még mindig erős: a dinamikus piaci működéshez 4-5 százalék körül kamatszint mellett kialakult forintárfolyamra lenne szükség.
A forintgyengülés egyértelműen ösztönzi az exportot és árbevétel-növekedést hoz – közölte Kovács László, a Pick Szeged Zrt. elnök-vezérigazgatója. A vállalat évi 17 milliárd forintos kivitelt bonyolít le, és ez csaknem 30 százalékos részarányt képvisel a forgalmon belül. Kovács László szerint ugyanakkor hátrányt jelent, hogy a forint euróval szembeni árfolyama szinte pillanatonként változik, és ez a tervezhetőséget, illetve az üzletmenet kialakítási esélyeit rontja. A Pick egyébként az idén 60 milliárd forintos árbevételt vár, amely kismértékben haladná meg a tavalyi 58,9 milliárd forintot.
Részben könnyíti a hazai baromfipiacon vezető szerepet betöltő szentesi Hungerit Zrt. gazdálkodását a gyengébb forint – mondta Magyar József, a vállalat vezérigazgatója. A mai helyzetben a cég nagyobb exportbevételre számíthat, másrészt azonban importbeszerzései – adalék- és csomagolóanyagai – is drágulnak. A Hungerit éves forgalmának 55 százalékát adja a kivitel, amely elsősorban Nyugat-Európába irányul. A cég az idén 33 milliárd forintos árbevételt tervez, amely a 2007-es eredménynek felelne meg. (Mint ismert, a társaság tavalyi forgalmát csökkentette, hogy a Négy Mancs elnevezésű osztrák állatvédő szervezet kampányt folytatott a magyar libamáj ellen. Emiatt a Hungerit értékesítési lehetőségei egy időre szűkültek a nyugati élelmiszerláncokban.)
Csak elenyésző bevételkiesést jelent a gyenge forint a Metro kiskereskedelmi cég számára, mivel árui 90 százalékát hazai forrásból szerzi be, csak a fennmaradó rész import. A kiesés mértékét a cég üzleti titokként kezeli.


