Négymilliárd fölött a Jánosik
A várakozásokat meghaladó mértékben, 1,1 milliárd forinttal növekedett az elsősorban takarítással és építőipari tevékenységgel foglalkozó Jánosik és Társai Kft. múlt évi árbevétele. A gyorsmérleg szerint a miskolci központú cég forgalma meghaladta a 4,1 milliárd forintot, míg a féléves 1,5 milliárdos bevétel után Jánosik Lajos, a cég tulajdonosa még csupán 3,7 milliárd forintra számított egész évre. Az idei bevételi terv 4,5 milliárd forintot tartalmaz.
A fő tevékenységek mellett üzemeltetési, külterület-gondozási, illetve őrző-védő szolgáltatásokat nyújtó cég friss megbízásai között zöldmezős beruházások és épületfelújítások vannak. Ezenfelül a tervek szerint az idén mintegy félmilliárd forint értékben fogja bővíteni, felújítani és akadálymentesíteni környékbeli és a megyén kívüli oktatási intézményeket, iskolákat és óvodákat.
Jánosik Lajos hangsúlyozta, hogy a megtermelt tőke nagy részét visszaforgatják az 1989-ben alapított cégbe. DK


