BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nehéz évet várnak a kiskereskedők

Minden korábbinál nehezebb időszak előtt áll az ágazat. A közelmúltban esett az ipari terme-lés, sokaknak drágult a hiteltörlesztése, és a tavaly bejelentett csoportos létszámleépítéseket mostanában hajtják végre. Ezek következtében jelentős vásárlóerő-csökkenés és emiatt a fogyasztás zuhanása várható bizonyos régiókban, amely a környékbeli kereskedelmi vállakozások egy részének akár a csődjét is okozhatja. A lakosság ugyanis az idén szintén a tartós fogyasztási cikkeken fog spórolni – mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára, kiemelve: az idei már a harmadik olyan év lesz, amelynek során esik a fogyasztás.

Ez azt is jelenti, hogy a kereskedelmi vállalkozások az utolsó tartalékukat élik fel, ha maradt egyáltalán. Az OKSZ szerint a novemberi és különösen a decemberi forgalom sok tekintetben meghaladta a várakozásokat, ennek alapján az egész évre vetítve az élelmiszer- és a ruházati forgalom elérhette a 2007-es szintet. Ugyanakkor a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek forgalma jelentős mértékben esett, és már a válság kitörése előtt, augusztusban is közel 10 százalékkal maradt el a bázistól. A világválság kiteljesedése után viszont azért nem csökkent a napicikk- és ruházati forgalom, mert az élelmiszerek inflációja a felére csökkenve 6 százalékos lett, másrészt jelentősen mérséklődött az üzemanyagok ára, így több pénz maradt a háztartásokban. Miután a Központi Statisztikai Hivatal összesítése még csak októberig készült el, az előzetes adatok alapján az OKSZ azt becsüli, hogy az elmúlt évben a forgalom volumene 1-2 százalékkal csökkent. DK

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.