Öt év után feladta a Hisense
Öt évvel a piacra lépése után teljes egészében felszámolja magyarországi LCD-tévé-összeszerelő kapacitását a kínai Hisense. A világ hetedik legnagyobb televíziógyártójának számító társaság szombathelyi üzemében február elejétől 88 fő munkája szűnik meg. A távol-keleti cég a tévégyártásból vonul ki, megmarad az elmúlt években ugyancsak Magyarországra telepített európai értékesítési, a pénzügyi és szervizközpont, ahol jelenleg 13-an dolgoznak – tájékoztatta lapunkat Takács Zsolt gyárigazgató. Az európai piacot a jövőben a társaság Európán kívüli üzemeiből látják el – tette hozzá. (A Hisense legutóbb Egyiptomba telepített gyárat, amelyet tavaly novemberben avattak fel. A 60 millió dolláros beruházás keretében épült üzem kapacitása évi 100 ezer darab tévé.)
A magyarországi gyártás felszámolását azzal indokolják a kínaiak, hogy jelentősen visszaesett az a mennyiség, amelyet évente el tudnak adni az uniós országokban, s ez kevés egy önálló üzem gazdaságos fenntartásához. Pedig 2004 tavaszán még igen nagy európai értékesítési reményekkel lépett a magyar piacra a Hisense. A társaság először a szerződéses gyártóként ismert Flextronicsszal állapodott meg, annak sárvári üzemében készült el a nyugat-európai piacokra szánt első pár százezer készülék. Kezdetben hagyományos képcsöves modelleket is gyártottak, később áttértek az LCD-tévék összeszerelésére. A távol-keleti cég 2006-tól áttelepült egy bérelt üzembe Szombathelyre, ahol volt olyan időszak, amikor a jelenlegi létszám dupláját, 170 főt is foglalkoztatottak, de a korábban tervezett évi sok százezres kapacitást soha nem érték el Szombathelyen. A múlt év elején még bizakodtak, akkoriban olyasfajta hírek kaptak szárnyra, hogy a Hisense hamarosan létszámban és a gyártott 150–200 ezres darabszámban is duplázásra készül. Saját építésű üzem beruházása is szóba került. A hosszabb távú fennmaradást célozták a tavaly nyári lépések is, a kínai cég másik európai üzemét Franciaországban bezárták, azzal, hogy az ottani kapacitás is átkerül Magyarországra.
Az áttörés végül nem következett be, 2008-ban már alig 120 ezer LCD-tévét szereltek össze a nyugat-dunántúli üzemben, öszszehasonlításul a Hisense globális gyártókapacitása meghaladja az évi 16 millió darabot, vagyis látható, hogy nem az európai piac tartja el a céget. Ráadásul a kilátások már globálisan sem fényesek a készülékgyártók számára, a legtöbb kutató világméretű visszaeséssel számol.
A távol-keleti társaság termelési profiljába nem csak a színes tévék tartoznak bele, évente több mint 9 millió légkondicionálót, 10 millió hűtőgépet, ötmillió mobiltelefont és egyéb elektronikai eszközöket is gyárt. Árbevétele dollárban számítva évi 7 milliárd körül alakul, a cég ott van a tíz legjelentősebb kínai elektronikai szállító között.


