Philips: hatezres leépítés
Elbocsátások. Világszerte összesen hatezer munkahely megszüntetését jelentette be a Philips holland elektronikai gyártó, miután a negyedik negyedévet 1,5 milliárd, az egész évet pedig 186 millió eurós veszteséggel zárta. A 2008-as árbevétel a forgalom 3 százalékos viszszaesése mellett 26,4 milliárd euró lett, így a társaság 2003. év után első ízben könyvelt el veszteséget.
A több mint 120 ezer főt foglalkoztató vállalatcsoportnál az év második felétől beinduló elbocsátási programmal 400 millió euró megtakarítást terveznek évente. A negatív teljesítményben döntő szerepet játszott a félvezető-üzletág és az LG Display Philips-részesedésének leírása, valamint a Lumileds felvásárlása. A veszteség fennmaradó része a többek között televíziókat és MP3-lejátszókat is gyártó szórakoztatóelektronikai divízió alulteljesítésének következménye, amelyet a csökkenő kereslettel magyaráznak a cégnél. A társaság vezérigazgatója, Gerard Kleisterlee nyilatkozata szerint az utolsó negyedéves eredmények a példa nélküli sebességgel romló gazdasági körülményeket tükrözik.
Egyelőre nincs információ arról, a mostani bejelentés hogyan érinti a holland vállalat magyarországi létszámát – válaszolta kérdésünkre Blazsevácz Péter regionális kommunikációs igazgató.
Legutóbb októberben jelezte Benedikt Laux, a Philips regionális és egyben magyarországi vezetője, hogy a válság az itteni üzemekben foglalkoztatott bérelt munkaerőt érinti. A cég ugyanis nem hosszabbította meg lejáró szerződéseinek egy részét a kölcsönző cégekkel, s ez mintegy négyszáz főt érintett. A társaság Székesfehérváron szórakoztatóelektronikai, Tamásiban világítástechnikai eszközöket gyárt, és a szezonális kereslettől függően bérelt eddig saját alkalmazottain felül további dolgozókat. VG


