BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Üzleti fókusz a GTS-Datanetnél

A jövőben a távközlési piac nagykereskedelmi és üzleti szegmensére kíván koncentrálni a GTS-Datanet Kft., ezt a stratégiát jelölték ki a cég számára az új tulajdonosok – emelte ki „programadó” beszédében Pauer Pál, a társaság néhány hete kinevezett ügyvezető igazgatója. Hozzátette: ez nem azt jelenti, hogy a lakossági üzletágtól gyorsan és mindenáron meg akarnak válni, de a hoszszabb távú stratégiában már nem számolnak vele. A befektetők jelezték ugyanakkor, hogy a korábbiaknál nagyobb beleszólást akarnak a napi operatív ügyekbe is.

A hazai alternatív távközlési piac legnagyobb szereplőjének számító GTS-Datanet anyavállalata, a GTS Central Europe tavaly májusban került amerikai magánbefektetői alapokból álló konzorcium tulajdonába. Az új tulajdonosok erőteljes változtatásokat akarnak végrehajtani, mivel úgy látják, az egyes leánycégek helyi szinten már kihozták magukból a maximumot. Céljuk, hogy a Csehországban, Szlovákiában, Lengyelországban, Magyarországon és Romániában jelen lévő GTS csoport a régió vezető alternatív távközlési szolgáltatója legyen.

Ennek az átalakításnak a következménye a már említett lakossági üzletág háttérbe szorulása, amely a csoporthoz tartozó más cégeknél vagy egyáltalán nem volt, vagy jóval kisebb jelentőséggel szerepelt, és azóta el is adták. A GTS-Datanet jelenleg mintegy 52 ezerre tehető előfizetői bázisából 40 ezer a lakossági, de ez utóbbi üzletág az éves bevételnek csupán a 13 százalékát adja.

Az évindító tájékoztatón Pauer Pál elmondta, a cég a múlt évet 15 milliárd forintot meghaladó bevétellel és 2,2 milliárdos EBITDA-val zárta. Az idén euróalapon 6 százalékos forgalombővüléssel és a tavalyihoz hasonló mértékű eredménnyel számolnak. Az előbbiben azonban a hazai piacra már nem nagyon építhet, a bevételbővülést főként a délkelet-európai térségben lebonyolított üzleti szolgáltatások termelik ki. A jövedelmezőség javításához pedig egyedüli forrás a költséghatékonyság növelése – húzta alá az ügyvezető. A több mint 200 főt foglalkoztató társaságnál az év végén 40 fős leépítést hajtottak végre. Pauer Pál további elbocsátással egyelőre nem számol. Beruházásra az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is mintegy 1,5-1,8 milliárd forintot szánhat, de ezt az összeget már csak az üzleti szolgáltatásokkal összefüggő fejlesztésekre fordíthatja.

A jövőt illetően az ügyvezető nem zárja ki annak a lehetőségét sem, hogy a társaság megjelenjen a mobilpiacon, de annak legfeljebb a virtuális – vagyis hálózatot nem építő – szegmensében. A más jellegű üzletre való koncentrálás miatt nem pályáztak a mostani mobiltender negyedik szolgáltatóra kiírt szegmensében, mert nem érte volna meg csak céges előfizetőknek új vezeték nélküli rendszert építeni – indokolta Pauer Pál.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.