Vita az építményadóról
Felülvizsgálat. A helyi adó fizetésének kötelezettsége alóli mentesség elbírálásakor a TEÁOR-besorolásnak nincs jelentősége – szögezte le a Legfelsőbb Bíróság a következő jogvitában.
A felperes két – gazdasági épületként, illetve üzemként megjelölt – ingatlanára összességében mintegy másfél millió forint építményadó-fizetési kötelezettséget írtak elő. Ezt a másodfokú hatóság is megerősítette.
Az érintett a bíróságon megtámadta a határozatokat, mondván: az ingatlanok adómentességet élveznek. Hivatkozott arra, hogy a hatályos TEÁOR-előírások megerősítik, illetve az is alátámasztja ezt az álláspontot, hogy növényt termeszt, amelynek része a borkészítés saját termelésű szőlőből és nem sajátból is, tekintettel az integrátori tevékenységére. A határozatok – állította – nem vették figyelembe a TEÁOR-besorolásokat. A bíróság alaposnak találta az érveit, az alperest új eljárásra kötelezte, mondván: a TEÁOR idevágó értelmezése alapján indokolt döntést hozni.
A jogerős ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be az LB-hez. Beadványában hangsúlyozta: a jogalkalmazónak az építményeket kell megítélni, azt, hogy azok állattartásra vagy növénytermesztésre, illetve az ehhez kapcsolódó tárolásra alkalmasak, nem pedig a tevékenységet kell minősíteni a TEÁOR szerint. Az LB osztotta az alperes álláspontját. Kifejtette: a perbeli esetben az építményadó alóli mentesség jogszabályi feltételeit a helyi adóról szóló törvény és a helyi önkormányzati rendelet alapján kell elbírálni. A TEÁOR-minősítésnek nincs jelentősége. Igaz, hogy a TEÁOR szerint a saját termelésű szőlőből bor készítése, illetve az integrátorok általi szőlőfelvásárlás mezőgazdasági tevékenység, azonban ennek a besorolásnak nincs adójogi kihatása, mivel az adómentesség kifejezetten a mezőgazdasági növények termesztésére, nem pedig a feldolgozott végtermékre vonatkozik. A felperes nem tett különbséget a szőlő művelése és feldolgozása között, tévesen hivatkozott arra, hogy a borászati építmény tekintetében is adómentesség illeti meg – hangsúlyozta az LB, és a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezve a felperes keresetét elutasította. KK