Az FGSZ is energiahivatali döntésre vár
Az FGSZ Földgázszállító Zrt. a gáztörvény szabta előírások szerint működik, így például szabad gázvezetéki kapacitást biztosít az arra jogosultaknak, és a szerződések szerint szállítja a gázt a fogyasztók biztonságos ellátása érdekében. Ezt arra a tegnapi cikkünkre reagálva közölte a társaság, amelyben azt írtuk, hogy az orosz Gazprom szerint az EMFESZ Kft. jogosulatlanul hoz be Ukrajnából gázt, s ebben az FGSZ – amelyet lapzártánkig nem értünk el – a gáz szállításával segíti.
Állásfoglalásában az FGSZ leszögezi, hogy rendszerén az EMFESZ-nek érvényes kapacitáslekötési szerződése van. Ennek alapján, s mert a kft. illetékese írásban nyilatkozott, hogy az általa szállításra kért földgáz az ukrán–magyar átadási ponton rendelkezésre áll, a gázválság után az FGSZ újraindította az EMFESZ-nek történő szállításait. Az ukrán szállító cég mindennap át is adta a magyar szállíttatók által igényelt teljes mennyiséget, amelyet tehát az FGSZ köteles volt átvenni, különben jogszabályt sértett volna.
Ám az FGSZ-hez hetek óta egymásnak ellentmondó információk érkeztek Ukrajnából és a Gazprom Exporttól arról, hogy rendelkezésre áll-e az EMFESZ-nek szállítandó gáz, vagy nem. Mivel az FGSZ nem jogosult ellenőrizni az ukrajnai forrásokat, állásfoglalást és döntést kért a Magyar Energia Hivataltól, s annak értelmében fog eljárni. VG


