Az idén megmarad a Knaus
Március 10-től kezdődően 153 dolgozót bocsátanak el a ma már csak 270 embernek munkát adó nagyoroszi Knaus Tabbert lakókocsigyárból. Miután a szeptember óta nem termelő cég kétszáz lakókocsi legyártására kapott megrendelést, az elbocsátottaknak is lesz munkájuk a felmondási idő végéig. Egyelőre az biztos, hogy ebben az évben nem zárják be a gyárat, és ez egyedül az új holland tulajdonosnak köszönhető – mondta Botka József, a Knaus Tabbert Kft. ügyvezető igazgatója.
A múlt év őszén csődbe jutott Knaus Tabbert GmbH német lakókocsigyártó vagyontárgyait – köztük az elmúlt 16 évben a leghatékonyabban működő egységet, a magyar leányvállalatot – januárban megvásárolta a holland HTP befektetői csoport, és február elején 500 ezer eurós gyorssegélyt utalt át Nagyorosziba, valamint vállalta az elbocsátandó alkalmazottaknak járó – a társadalombiztosítási járulékokkal együtt – 160 millió forintos végkielégítést is.
A félmillió euró lehetővé tette a társaság számára, hogy kifizesse beszállítói tartozásait; ez a jövőre nézve, ha megmarad a cég, fontos lehet az üzleti bizalom szempontjából – mondta Botka József, hozzátéve: ezek a kötelezettségvállalások, valamint az, hogy a HTP kifizette a kft. összesen 1,4 millió euróra rúgó bankhitelét az MKB-nak és az Oberösterreicher Sparkassénak, azt mutatja, hogy a holland befektetők életben akarják tartani a konszern lakókocsigyártását.
Igaz, a kezük meg van kötve, hiszen a HTP által a német csoportért fizetett mintegy 40 millió euróból 28 millió volt a bankhitel, amelyet a pénzintézet csupán a német kormánygarancia biztosítása után utalt át. A holland csoport ezért azt vállalta, hogy az 1200 németországi munkahely közül három évig 650-et megtart. Így azonban a lakókocsipiac válság okozta viszszaesése miatt feleslegessé vált létszámot Magyarországon is csökkenteni kell.
Ami az idei évet illeti, a társaság bízik abban, hogy összesen 400 lakóautót és 600 lakókocsit gyárthat, ám ez a termelési mennyiség a 120 fősre szűkülő alkalmazotti állomány eltartására sem elegendő.
Az évi ötezer jármű kibocsátására elegendő kapacitású cég ugyanis 2007-ben 100 millió forintos beruházást hajtott végre, ebből részben faipari megmunkálógépeket vásároltak, részben pedig kétszáz férőhelyes fedett járműtároló épült. Ezzel párhuzamosan az alkalmazotti létszám 350-re bővült, amellett, hogy egy szlovákiai közvetítő cég révén negyven bérmunkás is dolgozott a társaságnál. Tavaly nyáron pedig elkészült a cég saját fejlesztésű Box Star lakóautóinak összeszerelésére a szintén százmillió forintba került 1100 négyzetméteres gyártócsarnok, és ezek a kapacitások most kihasználatlanul állnak. A textilüzem és a bútoralkatrész-gyártás ugyanakkor továbbra is szállíthat a németországi üzemeknek.
A Knaus Tabbert Kft. fennállása legjobb üzleti évét zárta 2008. július végén, s az elmúlt években több Magyarországon fejlesztett és gyártott lakókocsit és -autót mutatott be a düsseldorfi szakkiállításon (Düsseldorf Caravan Salon) az egykori tulajdonos, a Knaus Tabbert Group GmbH.


