BASF: leépítésre kényszerül a német vegyipari óriás is
Mintegy 1500 fő elbocsátását jelentette be a világ vezető vegyipari vállalata, a BASF. A hatékonyság növelése érdekében a világszerte 97 ezer embert foglalkoztató cégnél elsősorban a kevésbé profitábilis festék- és lakkgyártó üzemek bezárása miatt szűnnek meg munkahelyek Amerikában, Ázsiában és Európában. A BASF 136 főt foglalkoztató hazai leányvállalatának tájékoztatása szerint a cég nem tervez létszámcsökkentést Magyarországon, de a globális válság következményeként létszámstop van érvényben. A nálunk főként nagykereskedőként tevékenykedő társaságnak egy 22 fős, vegyi anyagot gyártó egysége működik Solymáron.
Az anyacég 2008 utolsó negyedét 313 millió eurós veszteséggel zárta, árbevétele az előző év azonos időszakához képest 2,7 százalékkal, 14,3 milliárdra esett vissza. A vállalat tavaly Európában és Dél-Amerikában is növelni tudta eladásait, így éves bevétele 8 százalékkal volt nagyobb, mint 2007-ben. A kereslet nagy részét támasztó autógyártó és építőipari szektor nehéz helyzete miatt 2009 a példátlan kihívások éve lesz – közölte Jürgen Hambrecht vezérigazgató. A szerteágazó tevékenységi körnek köszönhetően a BASF helyzetét a recesszió ellenére stabilabbnak látja, mint a vegyipari cégekét általában. A vállalatot stabilizáló üzletágnak számít a mezőgazdasági, kozmetikai és higiéniai termékek gyártása, csakúgy, mint az olaj- és gázipari ügyletek. VG


