BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Duplázta profitját az Econet

Az Econet.hu cégcsoport 2008-ban 6,44 milliárd forint árbevételt ért el, 47 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. A csoportszintű üzemi eredmény 48 százalékkal javult, az adózott eredményt pedig közel megduplázták, utóbbi 80 millió forint lett – áll a társaság éves jelentésében. A csoport tavaly tovább erősítette pozícióit mind a média-, mind a távközlési piacon. Utóbbihoz sorolható a BÉT-re önállóan is bevezetett Externet Nyrt. és cégcsoportja.

A médiaüzletág 21 százalékkal, 3,45 milliárd forintra növelte a bevételt, 258 milliós EBITDA mellett. Az ingyenes programmagazinok – az üzletág legfőbb termékei – szegmensében az Est magazinok piaci részesedése 60 százalék feletti. A csoport a rádiós piacon is jelen van a Radiocafé 98.6-tal, amelynek árbevétele a piaci átlagot meghaladóan, 11 százalékkal nőtt tavaly. A Sziget Kft.-t, amelyben a társaságnak még kisebbségi tulajdona van, egyelőre nem konszolidálták teljes körűen, erre csak a következő 25 százalékos üzletrész megvásárlásával, az idén kerülhet sor.

A távközlési üzletág 69 százalékkal, közel 1,3 milliárddal javított forgalmi adatain, EBITDA-ja 58 százalékkal több, 384 millió forint lett, elsősorban a cégméret növekedésének tulajdoníthatóan. Az internetpiacból származó árbevétel 2008-ban közel egyötödével nőtt. A vállalati ügyfélkörnek értékesített szolgáltatás bevétele csaknem 50 százalékkal volt több, összességében az üzletág teljes bevételének 12 százalékát adja.

A társaság a negyedik mobilszolgáltatóért folyó versenyben is érdekelt. A Nemzeti Hírközlési Hatóság által tavaly ősszel kiírt pályázaton a cégcsoporthoz tartozó Externet Nyrt. a Telekom 4 Zrt.-vel közösen alapított DreamCom Távközlési Kft. révén indult, döntés egyelőre nem született. VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.