Faragják a Malévet
Elengedhetetlen, hogy folytatódjon a Malévnál a költségcsökkentő program, így várhatóan több, még a cégen belül végzett tevékenységet kiszerveznek azután, hogy a tulajdonos AirBridge Zrt.-ben megjelenik a
Borisz Abramovicsot felváltó Vnyesekonombank (VEB) – mondta lapunknak Költő Magdolna, akinek 5 százalékos részesedése van az AirBridge-ben, és a légitársaság körüli pénzügyek egyik legjobb ismerője. A szakembert egyelőre nem kereste meg sem magán-, sem jogi személy, hogy megvásárolja tőle a tulajdonrészét, noha az elmúlt napokban a nyomtatott és elektronikus sajtóban is megjelent, hogy számítani lehet erre, mint ahogy arra is: Kiss Kálmán 46 százalékára is hamarosan „bejelentkeznek”.
Költő Magdolna nem akart elébe menni az eseményeknek, hiszen hivatalosan csak a február 10-én esedékes Malév-közgyűlésen derül ki, hogy kik kerülnek be a légitársaság vezető testületeibe, és a VEB milyen szerephez juttatja az Aeroflotot, illetve utóbbi mekkora játékteret enged a Malév vezetésének. Utalt viszont arra, hogy például a diszkont-légitársaságoknál az informatikai és a számviteli részleg is külsősként működik. Becslésünk szerint ez közel 200 fő kiszervezését jelentené, vagyis ezzel tovább faraghatnák a Malévet, és versenyképesebb lehetne. Tavaly sikeresen lezajlott a repülőszemélyzet és a beszerzések optimalizálása, a flotta összetétele is javult, az idén a központon a sor – fűzte hozzá. Szakértők szerint várhatóan átgondolják a bérleményen belüli összevonásokat, esetleg a költözést is.
„A Malév esetében nem az a kérdés, hogy honnan jön pénz, hanem az, hogy a menedzsment képes-e elérni a pozitív üzemi eredményt, és stabilizálja-e azt. Ha ez megvan, akkor nem kell pluszforrás ahhoz, hogy egy befektető – legyen az bank vagy szakmai cég – valamekkora pénzt beletegyen a további fejlesztések elindításaként” – vélekedett.
Arra a kérdésünkre, hogy eddig mit tárt az AirBridge elé a VEB a szanálási tervből, kifejtette: a Malévnak magának is van egy tavaly kidolgozott üzleti terve, a menedzsmentnek megvan a stratégiája, hogy a következő időszakban milyen üzletpolitikát kell folytatni. Ezt az elképzelést már ismertették a bankkal, szerinte ehhez képest a pénzintézet nem fog gyökeresen mást elvárni. Európában a délkeleti térségre való összpontosítás megmarad, illetve az, hogy a tengerentúlra utazókat elviszi a cég a nagy európai elosztó központba. Rövid távon a távol-keleti járatok azért nem jöhetnek szóba, mert nincsenek ehhez megfelelő repülőgépek.
Az AirBridge résztulajdonosa előrevetítette: sokakat meglepő éves pénzügyi beszámolóra lehet számítani májusban, a szokásos közgyűlésen. Tavaly ugyanis jobban szerepelt a légitársaság, mint manapság a legtöbben hiszik. Konkrét összeg említése nélkül azt mondta: a sajtóban keringő, 15 milliárd forintot meghaladó összegnél kisebb lett a veszteség, és még kis nyereség is lett volna üzemi szinten, ha az üzemanyagárak a 2007-es szinten maradtak volna.
Egyfajta köztes szereplőnek tartja magát az új orosz partner és a magyar (állami – a szerk.) vezetés között. Szerinte remek párja lesz az Aeroflot a Malévnak, amíg egybeesnek az érdekeik, ám ha ez már nem áll fönn, riadóztatja az érintetteket, végső esetben azonnal kiszáll az ügyletből. Még akkor is, ha mondjuk ajándékba kell adnia részesedését.


