Korrigáltan nőtt a K&H-profit
A K&H Bank 30 milliárd forintos csoportszintű, korrigált, adózott eredményt produkált 2008-ban, ez egy százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit – közölte tegnapi sajtótájékoztatóján Marko Voljc vezérigazgató. A Giro Bankkártya Zrt.-ben meglévő pakett 2007-es értékesítésének hatását is figyelembe véve ugyanakkor 18 százalékkal csökkent a csoportszintű adózott profit. A konszolidált mérlegfőösszeg 3182 milliárd forintra emelkedett 2008-ban, ez 31,4 százalékos növekedésnek felel meg.
A vezérigazgató értékelése szerint a pénzügyi válság az utolsó negyedévben már láthatóan érintette a hazai bankszektort, ám a K&H ilyen körülmények között is jól teljesített. Hozzátette: miközben a hitelállomány – részben árfolyamhatások következtében – folyamatosan növekedett, a bank tartani tudta a hazai piac egyik legjobb (valamivel száz százalék fölötti) hitel/betét arányát, ez az önfinanszírozási képesség szempontjából nagyon kedvező tény. Emellett a gazdasági lassulás ellenére fennmaradt a vállalati hitelek nagyon jó portfólióminősége is, és a lakossági oldalon sem mutatkozott jelentősebb, kedvezőtlen irányú változás. A lakossági betétek állománya ugyanakkor mindössze 2,2 százalékkal növekedett: ennek részben az az oka, hogy a bank az első fél évben még nem szállt be a lakossági megtakarításokért folytatott öldöklő versenybe. A leánycégek közül a K&H Biztosító a piaci átlag feletti növekedést produkált, és a működési eredménye 61 százalékkal ugrott feljebb. Ami pedig a lízingcsoportot illeti: a vezérigazgató szerint – a lakossági gépjármű-finanszírozás befejezése után – a többi területen a piaci részesedés gyors növelése a cél: ebből a szempontból jó jel, hogy a csoport nyerte el az ORFK új gépjárműparkjára kiírt tendert, ez 600 autó finanszírozásáról szólt.
Ami az idei év kilátásait illeti, Marko Voljc szerint érthetően nagyon sok a bizonytalanság a várható üzleti folyamatokkal kapcsolatban. A helyzetet jól jellemzi, hogy már eddig is többször felül kellett írni az eredeti terveket, és a jövőben is folyamatosan figyelik majd a számok alakulását. Mindenesetre – tette hozzá Voljc – a januári eredmények megfeleltek az előzetesen megfogalmazott várakozásoknak. A lassuló hitelezési piac kapcsán a vezérigazgató elmondta: a kormány mikrohitelprogramja – amely iránt már több száz vállalkozás érdeklődött a K&H-nál – hozzájárulhat a helyzet javulásához, ám nem lehet arra számítani, hogy egyik napról a másikra megoldaná akár a vállalkozások, akár a magyar gazdaság problémáit. Az MNB által kínált devizaswaptenderek pedig – hangzott el – drágák, hiszen a bankok többsége a saját anyavállalatától is olcsóbban jut devizaforráshoz.
A pénzügyi válság várható hatásait illetően a vezérigazgató közölte: a KBC csoport október 31-i szinten befagyasztotta a létszámot, amely természetesen érinti a magyarországi érdekeltséget is. Ennek következményeként a K&H csoporttól valamilyen okból távozó alkalmazottak helyére, ha lehet, nem vesznek fel új munkaerőt, illetve megállapodtak a dolgozókkal a bérek befagyasztásáról is. Ezeken az intézkedéseken túl – értelemszerűen leszámítva a lízingcéget – nem tervez elbocsátásokat a K&H, sőt, a lízingcsoportnál feleslegessé vált alkalmazottak egy részét is igyekeznek a csoporton belül elhelyezni. Ami pedig a fiókhálózatot illeti: tavaly érezhetően lelassult a fejlesztési program, ám néhány új értékesítési egység nyitása az idén is várható. BM


