BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Milliárdos zacskóadóteher

Az előzetes számítások szerint meg fogja haladni a tízmilliárd forintot a termékdíjtörvény módosítása következtében a vállalatoknál jelentkező többletteher értéke. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára lapunknak elmondta: a január 1-jén életbe lépett termékdíjas előírások extra adóterhet jelentenek az élelmiszeripar és a kereskedelem számára, mivel a jogalkotó – a korábbi évekkel ellentétben – olyan mentességi feltételeket határozott meg, amelyek eleve teljesíthetetlenek. Az ágazat szereplői a műanyag szatyroknál és zacskóknál, valamint az italcsomagolásoknál jelentkező pluszterhet kénytelenek továbbhárítani fogyasztóikra, az ennek következtében várható drágulás pedig a vásárlások visszaesését vonhatja maga után, ez tovább súlyosbíthatja a gazdasági válság következményeit.

A fogyasztóknak mindez közvetlenül az üzletek eladóterében kimérhető termékek, például a pékáruk, a zöldségek, húskészítmények, savanyúságok, egyes tejtermékek (sajt, túró) drágulásán keresztül lesz érzékelhető, mindazon árukénál, amelyek megvásárlásának a mennyiségéről a boltokban dönt a vevő, és amelyeket ezután csomagolnak be műanyag zacskókba. A fogyasztóvédelmi törvény egyértelmű: minden élelmiszert kötelező becsomagolni, az élelmiszer-higiéniai szabályok szerint pedig egyes boltban kimérhető árukat (például sajt, húsféleség) csak műanyag csomagolóanyagba lehet helyezni – fejtette ki Vámos György. A főtitkár szerint az alacsonyabb termékdíjjal sújtott papírzacskó több okból sem jelenthet alternatívát a műanyaggal szemben: magasabb ára, valamint kisebb teherbírása és más kevésbé előnyös tulajdonságai miatt. Szerinte súlyos hiba, hogy a műanyag zacskó termékdíját beemelték az egyébként is kifogásolt darabalapú elszámolási rendbe, ahol 5,30 forintot mindenképpen ki kell fizetni zacskónként, miközben a műanyag bevásárló-reklámtáskánál a lebomló anyagúak termékdíjmentességét is megszüntették. Így a kereskedők komolyan fontolgatják, hogy az üzletekben és a többmilliós példányszámú reklámújságjaikban is felhívják vásárlóik figyelmét arra, hogy a drágulás a termékdíjakra vezethető vissza.

Jelenleg Magyarországon évente mintegy 500 millió bevásárló-reklámtáska kerül forgalomba, míg az egyéb műanyag zacskók mennyisége ennek a kétszeresére tehető. A kormányzat ez évre hivatalosan 8,7 milliárd forint bevételt irányzott elő a csomagolásokra kivetett termékdíjakból, ám reálisan arra lehet számítani, hogy a ténylegesen befizetett összeg meg fogja közelíteni a 20 milliárdot. Márpedig ez elviselhetetlen terhet ró majd számos cégre. Eközben szinte teljesen eltűnt a termékdíjas szabályozás eredeti célja, a környezet védelme és a csomagolási hulladékok hasznosításának ösztönzése, ehelyett a díjak ma már pusztán állami bevételnövelő eszközként szolgálnak – fejtette ki Kertész Béla. A Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség főtitkára szerint arra lehet számítani, hogy a termékdíjak kérdése ismét az Európai Bizottság elé kerül. Azonban elképzelhető, hogy ezúttal nem egy szakmai szervezet, hanem egy olyan cég fogja kifogásait eljuttatni Brüsszel részére, amely kiszolgáltatott helyzetbe került az előírások miatt. Az Európai Bizottság számára ugyanis egy szakmai szervezet kifogásainál is meggyőzőbb, ha egy adott cég egy konkrét termékéhez kapcsolódóan sikerül igazolni, hogy a termékdíjas törvény továbbra is sérti a versenysemlegesség elvét, vagy teljesíthetetlen mentességi feltételeket határoznak meg, felkészülési idő nélkül.

Tesco-dilemma

A Tesco egyelőre vizsgálja annak a lehetőségét, hogy áruházaiban át tud-e térni a műanyag zacskókról a papírtasakok használatára. Hackl Mónika, a Tesco Global Áruházak Zrt. kommunikációs vezetője elmondta: a papír ellen szól, hogy könnyen szakad, kihelyezése nehézkesebb, illetve egyes termékek csomagolására – például húskészítményekére – eleve nem vagy csak műanyaggal kombinálva alkalmas.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.