BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ne várd a májust, hiszen...

Nagymértékben drágulnak az év derekára az autók – mondja egybehangzóan a piac több szereplője, abban azonban eltérőek a vélemények, a személykocsi-eladások szűkülése milyen mértékű lesz az idén. Mindenesetre csak remélni lehet, hogy a forgalom januárban regisztrált 52 százalékos visszaesése nem folytatódik az év többi hónapjában, hiszen utoljára 1998 januárjában kelt el olyan kevés autó, mint most.

Az elmúlt hónapban mindössze 5953 új gépkocsit helyeztek forgalomba, míg egy évvel korábban 12 492 kapott rendszámot. A nagymértékű visszaesés ugyanakkor átrendezte a márkák sorrendjét is, hiszen a hagyományosan piacvezető Suzuki a harmadik helyre szorult, 71 százalékot meghaladó eladáscsökkenéssel. A piac átlagával ellentétben a Suzukit nem csupán a pénzügyi válság és a korábbinál összehasonlíthatatlanul nehezebben megítélt hitelek rengették meg, hanem az is, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete már nem teszi lehetővé a nulla önerővel tíz évre adott hiteleket. Ráadásul az sem szokványos, hogy több Audi került forgalomba, mint Kia, és hogy csaknem annyi Mercedes kapott rendszámot, mint ahány Citroën.

Tegyük hozzá, a forgalom jelentős zuhanása akkor következett be, amikor csaknem minden márka 15–30 százalékos kedvezménnyel kínálja egyes modelljeit, hogy apassza meg sem mozduló készletét. Így például az Opel és a Chevrolet 30 százalékos árkedvezményt ad. A sort még december 11-én a Nissan nyitotta meg, szintén 30 százalékos engedménnyel, s annak köszönheti múlt hónapi eladásnövelését, hogy a decemberben megvett kocsi egy részének átvételét januárra kérték a vevők. Így a forgalmiban már más évszám szerepel, ez pedig majd az eladáskor sokat érhet.

Lapunk értesülései szerint ugyanakkor egyes márkák manipulálják a listaárakat, vagyis most magasabb összeget tüntetnek föl alapárként, hogy jobban mutasson a kedvezmény. Szakértők azt tanácsolják a vevőknek, próbálják megszerezni a néhány hónappal korábbi árlistákat.

A januárinál is nagyobb felfordulás várható a piacon, hiszen biztosra vehető az árak soha nem látott emelkedése az év derekára – mondja Reisz János,

a Honda-képviselet ügyvezető igazgatója, hozzáfűzve: akinek még van pénze, most vegyen autót, mert ilyen olcsón még egyszer nem jut hozzá.

A forint erősödésére ugyanis nem lehet építeni, és belátható időn belül arra sem, hogy a kormány támogassa a tízévesnél idősebb gépkocsik cseréjét. A szakember szerint azért várható az autóárak emelkedése az év derekára, mert a mostani, még erős forintért vásárolt készlet kifutása után a szállítmányok már az új árfolyamon érkeznek be, ugyanakkor a gyári árak is emelkednek majd. A gyönge kereslet miatt a márkáknak finanszírozniuk kell eladatlan készleteiket és a gyárakat is a tervbe vett leállások alatt, valamint fizetniük kell beszállítóiknak a már beérkezett alkatrészekért. Emellett jelentősen csökkentették az idei termelési terveket, tehát a kisebb mennyiségben beszerzett részegységekhez, alkatrészekhez is drágábban jutnak, annak ellenére is, hogy beszállítóikat erőteljesen arra szorítják, közösen viseljék a terheket. A gyári árak emelkedése azonban még így is elérheti a 2–8 százalékot.

Az árnövekedés elkerülhetetlen lesz – vélekedik Együd Tibor, a Mazda Motor Hungary ügyvezetője is. A múlt havi piacesést annak tulajdonítja, hogy a tömegmárkák vásárlóinak nincs pénzük, illetve amennyi van, azt nem autóba fektetik. Másrészt az is látható, hogy a bankok nemigen sietnek hitelt adni: amíg egy éve csak a kocsik 25-30 százaléka kelt el készpénzért, addig mára megfordult a trend, most ilyen arányú a hitelre való vásárlás. A tavalyi 158 ezer után az idén 130 ezres piacot remélő Mazda is részt vesz a készletkiárusítási kampányban, amelyet a többi márkákhoz hasonlóan a gyár és a képviselet finanszíroz, de – amint az általános a piacon – a kereskedők is beáldozzák az árrésüket.

Persze a kereskedők is sokat veszítenek, hiszen korábban svájcifrank-alapú készletfinanszírozási hitelt vettek fel. A Gépjármű-márkakereskedők Országos Szövetségének (Gémosz) elnöke, Gablini Gábor szerint ma már annyi kereskedés van Magyarországon, amennyi 300 ezer gépkocsi eladását és karbantartását is kezelni tudná, ugyanakkor a piac ennek a felét sem éri el ebben az évben. Az erre a mennyiségre létrehozott márkakereskedői hálózat a hatalmas forgalomesés miatt munka és bevétel nélkül marad.

Miután a költségek – köztük a korábban felvett beruházási hitelek törlesztőrészletei – nem csökkentek, az autókereskedő cégek akár 40 százaléka is megszűnhet az idén. Igen sok vállalkozást hirdettek meg eladásra a közelmúltban, ám manapság csak a legjobb helyen lévő, nagy ügyfélkörrel rendelkező egységek számíthatnak vevőre. Az is látható – mondja a Gémosz elnöke –, hogy az importőrök „elengedik” a gyengébben kereskedő partnereket, így csökkentve a hálózatot.

Amíg korábban szemet hunytak, ha a kereskedő késett a fizetéssel, most már szigorúan betartatják a szerződésben foglaltakat.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.