Tarifacsend a műsorpiacon
A legnagyobb hazai kábel- és műholdas tévétársaságok egyelőre még az infláció mértékével megegyezően sem tervezik áraik emelését – válaszolták megkeresésünkre az érintett cégek. Az egyre élesedő piaci versenyben a szolgáltatások kiszélesítésére és minőségi fejlesztésére, egyre több digitális csatorna menübe vételére helyezik a hangsúlyt.
Februártól tarifában egyedül a UPC hálózatában változik a digitális kábeltelevíziós szolgáltatás díja, az is minimális, 3 százalékos, hozzávetőleg 200 forintos mértékben, és csak azok körében, akik az év végéig kedvezményes díjjal vehették azt igénybe. Így a listaáras és más előfizetőket a változás nem érinti. Az analóg, a műholdas és az internetes szolgáltatásoknál nem várható áremelkedés – mondta Szűcs László, a társaság sajtókapcsolati igazgatója. Ez évtől mindenhol elérhető lesz a digitális televíziós szolgáltatás, amelyet tavaly még csak hat nagyvárosban lehetett elérni. Az idén új tévécsatornák piacra lépésére sem számítanak.
Január elsejétől egységesítették a DigiTV kábeles programcsomagjait, így a DigiMinit hét, míg a Digi csomagot hatvankilenc csatornával kínálja a nézőknek a társaság – tájékoztatott Sárai Endre ügyvezető. A vezető elmondta, a karácsonyi időszakban komoly reklámkampány futott, annak köszönhetően 50 százalékkal megnőtt az érdeklődők és az előfizetők száma a kábelszolgáltatónál.
Az Antenna Digital a múlt év második felében indította el HD-szolgáltatását a műholdas kínálatában, így csomagjában már öt csatorna érhető el HD-minőségben. Az Antenna Digital előfizetési díjai sem változnak a 40 ezer előfizető számára – jegyezte meg Tóth András, az Antenna Hungária kommunikációs igazgatója.
A T-Home programcsomagjainak csatornakínálatában folyamatosan várhatók kisebb változások és javítások, de a hálózatban az év elejétől nem emelkedtek az előfizetési díjak – mondta el Antal Gábor, a Magyar Telekomhoz tartozó T-Kábel Magyarország értékesítési és marketingigazgatója a Világgazdaságnak. A karácsonyt megelőző időszakban a T-Home kábeltévé- és a T-Home IPTV-értékesítése és így az előfizetők száma számottevően – az éves átlag feletti arányban – növekedett. VG


