BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Topadózók: listavezető a Mol

Energiaipari és az autógyártásban érdekelt cégek állnak a 100 legjelentősebb hazai vállalkozásról összeállított lista élén. A tavalyi adóbefizetések alapján készült – a 2007-es évi állapotokat tükröző – kiadványban a Mol Nyrt. „tarol” a cégek között, mind a nettó adóbefizetést, mind a nettó árbevételt tekintve az első helyet foglalja el. A második legnagyobb adóbefizető a Panrusgáz Gázkereskedelmi Zrt. volt, árbevételben viszont az Audi Hungaria foglalja el a dobogó második fokát.

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara az idén második alkalommal elkészített Top 100 kiadványát tegnap mutatták be a nyilvánosság előtt. Ebből kiderül, hogy ez a vállalkozói kör realizálta 2007-ben az országos árbevétel valamivel több mint egyharmadát, 22 ezer milliárd forintot. A hazai vállalkozások országosan 6,2 százalékkal nagyobb forgalmat generáltak egy év alatt, ennél nagyobb mértékben, több mint 10 százalékkal bővült a legnagyobb száz cég értékesítése. A feldolgozóiparban és a kereskedelemben működő vállalkozások átlagos eredményt mutattak fel ezen a téren, az energiaszolgáltatók és ingatlanhasznosítók az átlag felett, az építőipari, szállítási cégek pedig jóval az alatt teljesítettek. Meghatározó szerepet tölt be a Top 100-on belül az első tíz cég, súlyuk az árbevételben elérte a 40 százalékot.

Az elitbe bekerült vállalkozások túlnyomó része – 80 százaléka – értékesített külföldre, az általuk kimutatott exportárbevétel eléri az országos kivitel 56 százalékát. A jegyzett tőke is ebben a vállalkozói körben emelkedett a leglátványosabban, több mint egy tizedével, s feltűnő tapasztalat, hogy ennek több mint fele a tíz legnagyobb cégnél koncentrálódik.

A kiadvány régiók szerint is csoportosítja az ország kiemelkedő társaságait. Ebből kitűnik, hogy a Közép-Magyarország régió áll az élen, a teljes nettó árbevétel 43,5 százalékát ez az országrész adja. A sorban a második Közép-Dunántúl ennek csupán a felét produkálja. Csaknem fej fej mellett az utolsó helyeken osztozik Dél-Alföld és Dél-Dunántúl 4,1, illetve 4 százalékos részesedéssel.

Külön fejezet összegzi a legnagyobb 50 pénzügyi vállalkozás eredményeit. Az élen az OTP áll, második a sorban a Kereskedelmi és Hitelbank, a harmadik pedig a Raiffeisen Bank.

A kiadvány bemutatásán részt vett Veres János pénzügyminiszter is, aki elsősorban arról beszélt, hogy a lista készítése idején még nem lehetett tudni, mennyire mély válság alakul ki a világban és az országban. Ez igencsak átrajzolta a kormányzati elképzeléseket. Az idén már meghozott döntések 210 milliárdos költségcsökkentést eredményeznek, de elkerülhetetlenek a további szerkezeti átalakítások, az adókedvezmények körének szűkítése. Mint mondta, a Reformszövetség programja a kormányénál „meredekebb”, de az irányt tekintve nincs különbség, csak a mértékekről folyik még egyeztetés. A kamara elnöke, Parragh László szerint „nem vagyunk még a gödör alján”, fel kell készülni további kedvezőtlen fordulatokra. Idézte a német ipari kamarák új konjunktúrajelentését, mely szerint 30 éve nem voltak ilyen rosszak a kilátások. Ez pedig súlyosan érinti a német felvevőpiachoz szorosan kötődő hazai exportáló cégeket, köztük az autógyártók beszállítóit – figyelmeztetett. Ezért is fontos szerinte, hogy határozott és jelentős lépéseket tegyen a kormány a válság hatásainak tompítása érdekében. Szikora János, az APEH elnöke azzal nyugtatta a jelen lévő cégvezetőket, hogy az adóhivatal új szolgáltatásokkal, egyszerűsítésekkel, adott esetben fizetési könnyítésekkel igyekszik enyhíteni a vállalkozók nehéz helyzetén. BJA




Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.