BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Visszaesett az OMV tavalyi nyeresége

Lefelé húzta az osztrák OMV olaj- és gázipari csoport 2008-as adózott eredményét a gazdasági környezet romlása, mindenekelőtt az olajárak esése. Miközben összesített árbevétele a 2007-esről 27 százalékkal, 25,54 milliárd euróra, üzemi eredménye pedig 31 százalékkal, 3,11 milliárdra nőtt, adózás utáni eredménye már az előző évinél 17 százalékkal kisebb, vagyis 1,53 milliárd euró lett. Utóbbi mutató az utolsó három hónapban már 365 millió eurós mínuszba is csúszott. Az OMV csökkenő olajárak mellett is szinten tartotta olajtermelését. Ausztriában, Kazahsztánban, Jemenben és Líbiában folyó bányászatával jórészt ellensúlyozta, hogy Nagy-Britanniában, Pakisztánban és Romániában kevesebb szénhidrogént hozott a felszínre. Most jelentette be, hogy új-zélandi termelést is indított. A dollár erősödése jót tett a csoportnak, de ezen belül a romániai Petrom eredményességét rontotta. A múlt évben befejezett, nyugat-európai finomítófelújítások és mezőfejlesztések révén Wolfgang Ruttenstorfer vezérigazgató az idén termelésnövelést vár, s beérőben a Petromnál végrehajtott fejlesztései is. Az OMV 2009-ben belefog a Nabucco projektbe, erőmű-beruházásokat indít. Terveinek Ruttenstorfer szerint kedvez a megbízható pénzügyi szerkezete és konzervatív pénzügyi politikája. VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.