Három világcég készül Budapestre
Úgy tudjuk, hogy a francia Alstom egy körülbelül 160 munkahelyet magában foglaló egységet telepítene a magyar fővárosba egy körülbelül 5000 négyzetméteres irodabérleménybe, ez nem áthelyezés, hanem összevonás után jönne létre. A 3M egy logisztikai központ létesítését elemzi, a Christian Dior pedig a volt Balettintézetet szemelte ki. Egyik cég esetében sincs döntés, de az érdeklődés több mint határozott – mondta lapunknak Gulyás Kovács Gergely, a Budapest Business Region (BBR) elnöke Cannes-ban, a nemzetközi ingatlanos fórumon.
Előzőleg ezek a cégek is ott voltak azon a befektetői ebéden, amelyet a BBR a magyar fővárossal és a kormányzattal közösen rendezett. Ezen Bajnai Gordon gazdasági és fejlesztési miniszter így érvelt: „Most érdemes nálunk letelepedni: költséghatékony a kínálat, stabil, kiszámítható és támogató a környezet. Nyolcvan világcég (köztük a Microsoft, a UPS, a Siemens, a Xerox) stratégiai döntéshozói ültek az asztalok körül. Budapest főszponzora lehetett a híres Croisette-en lévő Martinez luxushotelben megtartott eseménynek, megelőzve Prágát és Varsót.


