BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hogyan hat a válság a központra?

Karmazin György, A BI-KA Logisztika Kft. ügyvezető igazgatója

„A jó fél évvel ezelőtti állapotok felcserélődtek. Az akkori erős forint és magas üzemanyagár most ellentétes állapotot mutat, míg a megrendelésállomány viszonylagos stabilitása és a kedvező finanszírozási feltételek jelentősen romlottak ez év elejére. Azt gondoltuk, az erős forint okozta problémák és a drága üzemanyag jelenti a veszély forrását a vállalkozásaink eredményességére, de most rá kellett jönnünk, a veszélyt a gazdasági válság miatt jelentősen visszaesett megrendelésállomány és a pénzügyi források növekvő költsége és szűkössége okozza. A BI-KA Logisztika Kft. a következő lépéseket tette a kedvezőtlen tendenciák ellensúlyozására: újratervezte az üzleti folyamatokat, továbbfejlesztette az innováció keretén belül az integrált vállalatirányítási rendszert, bevezette a flottamenedzsmentet, átalakította az üzletfejlesztési tevékenységet, és nagyobb hatékonysággal integrálta a vállalat fő folyamataiba, maximálisan kihasználta a pályázati forrásokat, aktívan részt vesz a régiós klaszterekben, egyes konkurens cégekkel közösen lép piacra, valamint kialakította a benchmarking tevékenységet. Szerintem győztesként is ki lehet jönni a válságból, ha új szolgáltatásokat vezetünk be, és a konkurensek bezárása miatt a szabadpiacra kikerülő megrendelők megszerzésére koncentrálunk.”


Marján Miklós, A BILK Zrt. vezérigazgatója

„A BILK gazdálkodására egyelőre csak kismértékben hatott a gazdasági válság, a 140 ezer négyzetméternyi logisztikai raktárterület kihasználtsága százszázalékos. A társaság üzemi eredménye 2008-ban várhatóan elérte az egymilliárd forintot, s adózás előtti eredményére is csak az árfolyamveszteség hat kedvezőtlenül. A legnagyobb gondot a helyszűke okozza számunkra. Az egyik bérlő például 25-30 ezer négyzetméterre kívánta bővíteni hétezer négyzetméteres raktárterületét, ezt az igényt a BILK nem tudta kielégíteni. Folytatjuk az ingatlanfejlesztést: áprilisban tízezer négyzetméteres raktárcsarnokkal bővül a logisztikai központ. Ügyfeleink arról számolnak be, hogy a piacok egyre csökkenő disztribúciós készletet igényelnek tőlük. Bérlőink – akik öt-tíz éves szerződések alapján veszik igénybe a szolgáltatásainkat – ezt átmeneti jelenségnek tekintik, és úgy vélik, képesek áthidalni a válság előreláthatóan egy-két éves időszakát. A következő két esztendőben érdemi bérleti szerződésünk nem jár le, sőt, újakat készítünk elő. Az euróban megállapított bérleti díjakat pedig annak ellenére sem kell csökkentenünk, hogy a térségben már elindult ez a folyamat. A gyakorlatilag befagyott hitelezés hátrányosan érinti a logisztikai piacot. A további fejlesztést az irreálisan magas kamatok és a szigorodó hitelfedezeti garanciák nehezítik.”


Thomas Schauer, A GW Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója

„Bár a gazdasági válság hatásait a Gebrüder Weiss (GW) osztrák szállítmányozási és logisztikai konszern magyarországi leányvállalata is megérzi, a nehéznek ígérkező idei évet mégis az új lehetőségek esztendejének tekintjük. Erre az ad alapot, hogy januárban is emelkedett az export mennyisége és a belföldi küldeményszám, sőt, új stratégiai partnerekkel működünk együtt. Ezzel a cég ellensúlyozni tudja az elsősorban az importforgalomban és az autóiparban érdekelt ügyfeleitől származó megbízások 2008 októbere óta tapasztalható csökkenését. A válságra való gyors reagálásnak köszönhetően a GW továbbra is biztosítani tudja kapacitásainak teljes kihasználását, és jó esélyt látunk arra, hogy a ránk bízott küldemények számában túlszárnyaljuk a megelőző év teljesítményét. Mindazonáltal hosszú évek óta először lelassult a küldeményszám folyamatos és erős növekedése. A stabilitást jelentős részben az elmúlt években végrehajtott beruházásoknak köszönhetjük. Ezek nemcsak a kliensek logisztikával kapcsolatos költségeit csökkentik, de lehetővé teszik az egyedi megoldások kifejlesztését és megvalósítását is. Erre a jelenlegi bonyolult gazdasági helyzetben minden eddiginél nagyobb az igény. Novemberben nyitottuk meg a GW harmadik magyarországi telephelyét, s ezzel a raktárterület 23 500 négyzetméterre növekedett.”


Bor József, A Raabersped Kft. ügyvezető igazgatója

„A Raabersped csoportnál a gazdasági válság első konkrét negatív hatását 2008. szeptember végén éreztük, amikor is az autóipar termelés-visszafogása elkezdődött. Ezeket a változásokat nem sokkal később lereagálták a nehézipari, majd a vegyipari beszállítók. A pénzügyi krízis döntő mértékben kihatott a vevők rendelésállományának zuhanására, sok kereskedő cég ugyanis tradicionálisan bankhitelből finanszírozza a vásárlásait. A banki hitelezés megszigorítása pedig minden magyar termelő vállalat exportjára nagymértékben negatívan hatott, mert a külföldi vevőik kölcsön hiányában nem tudnak rendelni. Az importforgalomban ugyanez a csökkenés érzékelhető, mert a magyar cégek is hasonlóan nehéz helyzetbe kerültek, mint a vevőik. A tranzitforgalom egyre gyengülő tendenciát mutat 2008 negyedik negyedéve óta. Véleményünk szerint 2009-ben a válság legalább az első fél év végéig elhúzódhat (ez az optimista verzió), de az sem kizárt, hogy csak 2010 elején (ez a pesszimista verzió) indul meg ismét a gazdaság és a szállítmányozói-logisztikai piac felívelése. Egyelőre szinte csak a gabonaexportról lehet kedvezően nyilatkozni. A Raabersped csoport ebben az évben mintegy tízszázalékos forgalomesést prognosztizál, de mindent elkövetünk, hogy a válság hatásait tompítsuk.”


Bíró Koppány Ajtony, A Székesfehérvári Logisztikai Szolgáltató Központ ügyvezető igazgatója

„A logisztika egyes területein eltérő mértékben jelentkeznek a gazdasági válság hatásai. Általában a január mind a termelés, mind a logisztika szempontjából kisebb forgalmú időszaknak számít. Nincs ez másként a Székesfehérvári Logisztikai Szolgáltató Központban (SZLSZK) sem. A válsággal összefüggésben eddig az ügyfeleink 30 százaléka mondta fel a szerződéseket, de éves szinten mintegy húszszázalékos visszaesés várható a kombinált szállítás és a raktározás terén is. Egyre jobban romlik a fizetési morál. Ennek mértéke nálunk egyelőre nem okoz gondot, de ha a tendencia folytatódik, előbb-utóbb komoly problémáink lesznek. Amit még tapasztalunk: az olyan közúti fuvarozókhoz, akiknek a telephelyén korábban ritkán vagy egyáltalán nem parkolt huzamosabb ideig tehergépkocsi, most alig lehet bemenni, mert megbízás hiányában szinte az összes jármű ott áll. Mindenki megpróbál kisebb helyre összehúzódni, minimalizálni a kiadásait, és valahogy kihúzni azt az egy-másfél évet, amíg várhatóan újból stabilizálódik a világgazdaság helyzete. Az SZLSZK-ban a válság hatását új forgalmak, új piacok megszerzésével kívánjuk enyhíteni. Ennek eredményeként lesznek olyan beruházások, amelyeket előre hozunk, és lesznek olyanok is, amelyeknek a megvalósítását későbbi időpontra halasztjuk.”

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.