BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kevesebb beszállító a Gullivernél

Játékpiac. Beszállítói koncentrálásával csökkenti költségeit a legnagyobb hazai játék-nagykereskedő, a Gulliver Kft. Eddigi mintegy kétszáz partnere 10-12 százalékától válik meg, a megmaradóktól viszont a korábbinál többféle játékot is rendel, vagyis saját kínálata nem szűkül. Három kínai beszállítója helyett például már csak egy lesz, igaz, ma már Kínában készül a legtöbb ismert nyugati játékmárka is, mint például a Disney-figurák. A csak egy típust szállítók közül a Gulliver csak a nélkülözhetetlen termékek eladóit tartja meg – tudtuk meg Turi András ügyvezető igazgatótól. Az ésszerűsítés nemigen érinti az egyébként is kisszámú hazai beszállítót, amelyek többségükben amúgy sem gyártók, hanem importőrök.

A társaság múlt évi konszolidált forgalma kicsit a 2007-es ötmilliárd forint fölött alakult, kiadásai viszont nőttek. Hivatalos éves adatok még nincsenek, de ismert, hogy a fogyasztási cikkek piacának más szegmenséhez hasonlóan a játékok hazai karácsonyi eladásait sem csökkentette a gazdaság ősszel indult lassulása. Az idén erősödő versennyel és változatlan vagy növekvő beszerzési árakkal számol Turi András, annak ellenére, hogy több termék piacán már esnek az árak. Mint mondja, a játékárakban továbbra is a magas nyersanyagárak tükröződnek, és a gyenge forint is drágítja az importot. Néhány neves játékgyártó, például a Märklin közelmúltban ismertté vált pénzügyi zavarai viszont nem érintik a Gullivert, mert nem vásárol tőlük, saját beszállítói pedig rendben működnek.

A cég ez évi várható forgalmára nem lehet következtetni a hagyományosan gyenge év eleji eladások alapján. Kisebb vásárlási csúcsokat a húsvét és a gyereknap előtti hetek, valamint a nyári hónapok ígérnek, a játékeladások igazi szezonja azonban novemberben indul és az év végéig tart. Ekkor keletkezik a bevétel meghatározó része is.

„Természetesen mi is készülünk arra, hogy a válság miatt játékból is kevesebb fogy majd, de a minőség rovására nem csökkentjük a termékeink árát” – szögezte le Turi András. Tapasztalatai szerint a legkelendőbbek a kreatív és a társasjátékok, a kirakók (puzzle) és általában az interaktív babák. Minden jól fogy, ami megjelenik a reklámokban. Közben tartják magukat a klasszikusnak számító termékek, így a legó és a matchbox is.




Új kezekben a játékkereskedő

A belgiumi KBC Private Equity 2007-ben vásárolta meg az alapító Kovács és Kovalcsik családtól a Gulliver és a Star Toys Kft.-t, s akkor nevezte ki ügyvezetőnek a bútorkereskedelemből érkezett Turi

Andrást. A Gullivernek ma öt nagykereskedő áruháza és 15 Bambini kiskereskedelmi egysége van, csaknem húszezer terméket árul.


Andrást. A Gullivernek ma öt nagykereskedő áruháza és 15 Bambini kiskereskedelmi egysége van, csaknem húszezer terméket árul.

-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.