BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Leválna a General Motorsról az Opel

Le akar válni az Opel az anyacégéről, a General Motorsról (GM) – jelentette be a GM Europe feje, Carl-Peter Forster azt követően, hogy az Opel vezetősége, valamint a felügyelőbizottság a túlélési stratégiáról tárgyalt. A túlélési tervet ma hozzák nyilvánosságra, annyit azonban Forster elmondott a sajtónak, hogy a cégnek legalább 3,3 milliárd euróra van szüksége a fizetésképtelenség elkerüléséhez, és az Opelt a GM-től független gazdasági egységgé szervezik.

A 3,3 milliárd eurós kérés azért is érdekes, mert a detroiti anyacég vezetése február 17-én közölte: az újabban kért 16,6 milliárd dolláros amerikai szövetségi támogatáson felül összesen hatmilliárdos további támogatásra számít a német, a brit, a svéd, a kanadai és a thaiföldi kormánytól. Ez a már felvett 13,4 milliárd dollárral együtt már 36 milliárd lenne, ám a svéd kormány kategorikusan közölte: nem nyújt állami támogatást a GM-tulajdonban lévő Saabnak, emiatt az autógyár csődvédelmet kért.

Pénteken azt írta kormányzati forrásra hivatkozva a Financial Times Deutschland, hogy az Opel el szeretné adni a Corsa autókat gyártó eisenachi üzemét a Daimler AG-nak. A Zafira és Astra modelleket gyártó bochumi üzem jövője is bizonytalan.

Néhány nappal korábban viszont a Daimler igazgatótanácsának a tagja, Thomas Weber azt mondta a Reuters hírügynökségnek, hogy nem tervezik az Opel felvásárlását, amint a Saab és a Volvo megvételét sem. Néhány napja a Bernstein Research elemzője azt írta: az Opel egyes egységei révén a Daimler erősíthetné jelenlétét az alsó középkategóriás és a kisautószegmensben, amelyben a szakértő becslése szerint a Daimler a Mercedes A osztállyal és a Smarttal veszteségesen szerepel. DK

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.