Olcsóbb olaj, kisebb profit
A Mol Nyrt. múlt évi adózott eredménye 46 százalékkal, 141,1 milliárd forintra esett. A nem auditált, konszolidált, IFRS szerinti adatok szerinti üzleti eredménye 44 százalékos csökkenés után 199,4 milliárd lett. Mindez 3535,1 milliárdos árbevétel mellett, amely 36 százalékos növekedést takar. A gyengülő szereplést Mosonyi György vezérigazgató döntően az olajáresés miatti készletátértékelésre vezette vissza a cég mérlegbeszámolójának tájékoztatóján.
Ugyanakkor úgy értékelte, a Mol megfelelően reagált működési körülményeinek megváltozására, továbbra is növekvő pályán van. Nem tart az idei eredményromlás megismétlődésétől, mert az olaj ára még egyszer akkorát már nem eshet, mint az elmúlt nyár óta.
„A Mol pénzügyi helyzete stabil” – jelentette ki Molnár József pénzügyi vezérigazgató-helyettes. A cég nettó hitelállománya 691 milliárd forint volt az év végén, eladósodottsága 35,9 százalék, lehívatlan hitelkerete 1,5 milliárd dollár. Stabilitása megőrzése érdekében költségcsökkentést indított, ez évi beruházásait a korábban tervezetthez képest 35 százalékkal lefaragta. „Semmilyen beruházásról nem mondtunk le, csak elhalasztjuk, amelyiket lehet, például a hidrokrakkolóét” – válaszolt a Világgazdaságnak Molnár József. A 220 milliárdos keret közel harmada a mantovai finomító korszerűsítésére megy el, nagyjából ugyanennyi kutatásra és termelésre, hatoda-hatoda gáz- és energia-, illetve vezetéki beruházásokra. Az idén újabb lendületet vesz az INA-val indított partnerség kiaknázása. A tavalyi 562 milliárd forintos CAPEX egyébként rekordszintű volt, s nagy részét az INA-ban lévő tulajdonhányad megemelése tette ki.
„A Mol a térségben megtartotta versenyképességét” – mondta lapunknak a vezérigazgató, emlékeztetve, hatásfok szempontjából a százhalombattai és a pozsonyi finomító egyébként is élenjár Európában. A szénhidrogén-termelésben is jó pozíciókat biztosít a hordónkénti hat dollár alatti termelési költség. A petrolkémiai üzletág veszteségeit csak kismértékben képes a Mol csökkenteni, de termékportfólióját optimalizálja, távoli, így drágább piacaitól megválik, a kis sűrűségű polietilén gyártását pedig leállítja.
„Az operatív eredmény a várakozásoknak megfelelően alakult, kellemes csalódást okozott azonban a nettó soron, hogy az árfolyamváltozások veszteségét kompenzálni tudta a cég” – mondja Vágó Attila, a Concorde Értékpapír vezető elemzője. Szintén pozitív, hogy a társaság eladósodottságának mértéke 30 százalék körülire süllyedt az év végére. „Ennek az lehetett az oka, hogy a forgótőkeigény a vártnál nagyobb mértékben csökkent az alacsonyabb árak miatt” – magyarázza Sarkadi Szabó Kornél, a Cashline vezető elemzője.
A nettó eladósodottság és az EBITDA hányadosa most kettő körül van az olajipari cégnél, ez pedig a szakemberek szerint a hitelképesség szempontjából is fontos tényező, a Mol így alacsonyabb kamatokkal juthat forráshoz – magyarázza Vágó. Az idei eredményről a Concorde-nál úgy gondolják, operatív szinten 250 milliárd forint körül alakul, a nettó eredmény pedig nagymértékben függhet a forint árfolyamától. VG


