Cégvilág

Felsővezeték nélküli villamos, zöldhullám az autósoknak - készül a Siemens a bécsi vásárra

Felsővezeték nélküli villamos, zöldhullám az autósoknak, hibrid városi buszok, okos szélparkok és menetrendszer szerksztő szoftverek - a bécsi vásárra készül a Siemens.

Complete mobility néven dolgozott ki közlekedési koncepciót a német Siemens, amely a koncepciót a Nemzetközi Tömegközlekedési Szövetség (UITP) júniusi bécsi városi közlekedési szakvásárán mutatja be. A Siemens Mobility divízió nemcsak a kötöttpályás, hanem a közúti közlekedés számára is bemutat megoldásokat, a társ-divíziókkal. A városok, ahol az ENSZ számításai szerint 2030-ban a világ lakosságának már kétharmada fog élni, hatékony közlekedési és szállítási rendszereket igényelnek versenyképességük és életminőségük fenntartása, illetve javítása érdekében, hangsúlyozza hírlevelében a társaság.

A Complete mobility koncepciója a különféle közlekedési rendszerek összekapcsolását, hálózatosítását célozza. Bécs egyébként nemcsak kiállítási helyszín a társaságnak. A Siemens sok termékét –villamosokat, metró- és városivasút-szerelvényeket – használják a fővárosi forgalomban, sőt ezek ott, azaz a simmeringi Siemens járműgyárban is készülnek. A bécsi közúti közlekedést irányító létesítmények is jelentős részben a Siemenstől származnak.

A Siemens, mint az integrált közlekedési és logisztikai megoldások vezető szállítója számára a városi közlekedés piacán 2016-ig 3 százalékra becsült növekedés jó lehetőségeket kínál. A cég az átfogó közlekedési koncepcióhoz megfelelő termékeket, a megvalósításhoz pedig kompetenciával is rendelkezik: kezdve a vasúti közlekedés és közúti forgalom üzemirányító rendszereitől a kötöttpályás közlekedés áramellátó rendszerein és városi, elővárosi és regionális, illetve nagyvasúti járműveken keresztül a repülőtéri logisztika és a postai automatizálás kulcsátadásos rendszereiig.

A társaság nevéhez köthető az Avenio, a világ leghosszabb alacsonypadlós városi villamosa. A tehergépjárművek szlovákiai műholdas autópálya-díjgyűjtő rendszere is Siemens fedélzeti egységekkel (OBU) fog működni.

A kiállításon bemutatjk a cég Syntegra motorvonat-futóművét, amely kíméli a környezetet, költséget takarít meg. A termék 2008 augusztusa óta éles üzemben szolgál a müncheni U-Bahn hálózatban. Mivel két tonnával könnyebb a hagyományosaknál, a vele szerelt járművek akár 20 százalékkal kevesebb energiát fogyasztanak. A Syntegra egyetlen egységben kombinálja a meghajtást, a futóművet és a féket. Más kitüntetések mellett ezért is jelölték a 2008-as osztrák állami innovációs díjra. Most a müncheni metróvasúton új, léghűtéssel ellátott Syntegra futóműveket tesztelnek, amelyek kizárólag a menetszelet használja ki, és így elmaradnak az eddigi vízhűtés komponensei, valamint annak karbantartási igénye is, valamint további súlycsökkenés érhető el.



Energiatárolós, felsővezeték nélküli villamosokkal is büszkélkedik a társaság. Hamarosan piacra viszi a Sitras HES nevű új hibrid energiatároló rendszerét, amely egy mobil energiatároló egységből és egy vontatási battériából áll. Ezekkel a villamos akár 2500 métert is megtehet vezeték nélkül ott, ahol a vezeték városképi szempontból nem kívánatos, vagy műszaki okokból nehezen létesíthető, például hidakon vagy alagútban. A HES további előnye, hogy a vele felszerelt jármű áramfogyasztása akár 30 százalékkal is kisebb lehet, ami költségben és szén-dioxid kibocsátásban is megtakarítást jelent. A HES meglévő villamosokra is könnyen telepíthető egy új csatlakozó-megoldással, és a sín-infrastruktúrát egyáltalán nem érinti. A HES rendszert Portugáliában 2008 óta sikerrel alkalmazzák az utasszolgálatban, és a megkapta a tömegközlekedésben való használathoz a német hatósági engedélyt.

A Siemens Mobility közúti forgalomnak kidolgozott megoldásai között hangsúly kap az UITP rendezvényen a münsteri zöldhullám: a Sitraffic Motion adaptív jelzőlámpa-vezérlésnek köszönhetően az autósok gyakrabban „látnak zöldet”. Az új eljárás a múlt év közepe óta elemzi az aktuális forgalmi helyzetet a város egyik főközlekedési útvonalán, és ennek megfelelően optimálisan állítja be a lámpák zöld-piros fázisait a kereszteződésekben. Így a várakozási idők átlag 30 százalékkal csökkennek, és ez az üzemanyag-fogyasztásban ill a légkör-szennyezésben is javulás, mint azt a bochumi Ruhr Egyetem tanulmánya kimutatja. Ezért a városvezetés újabb útvonalakat szándékozik a Sitraffic Motion-ra kapcsolni.

Az Siemens UITP-bemutatójába a ipari automatizálás divízió is bekapcsolódik „Elfa” hibrid hajtásával. Ez kombinálja a két erőforrást (belsőégésű és villanymotor) oly módon, hogy az utóbbit egy energiatároló táplálja (telepek vagy kondenzátorok formájában) induláskor, míg a magasabb fordulatszám-tartományban a belsőégésű motor lép működésbe. A speciális nagyteljesítményű kondenzátorokból álló energiatároló – amely igen gyorsan veszi fel ill. adja le a töltést – fékezéskor töltődik. Ennek, illetve az alkalmazott energia-menedzsmentnek köszönhetően itt is akár 30 százalékos energia-megtakarítás és légszennyezés-csökkenés érhető el; elsősorban a városi buszoknál, amelyekre jellemző a stop-go menetmód.

IT-megoldások tökéletesítik a folyamatokat a városi tömegközlekedésben. A Siemens Mobility UITP-standján a Siemens IT Solutions and Services is megjelenik mint vendég a Roman vasútmenedzsment-rendszerrel és a PTnova értékesítési háttérrendszerrel. A moduláris Roman szoftverrel menetrendeket lehet szerkeszteni, ellenőrizni és kiértékelni. A kalkulált menetidők alapján gyorsabban és pontosabban allokálhatók a szükséges erőforrások (járművek, személyzet), megválaszolhatók a szállítási ajánlatkérések, csökkenthetők az állásidők, stb. A rendszert több vasúttársasággal együttműködésben fejlesztették ki, illetve tovább, és több kontinensen alkalmazzák sikerrel. PTnova az egyetlen olyan értékesítési háttérrendszer a városi személyközlekedésben, amely közvetlenül integrálva van a SAP-rendszerben. Ezzel a SAP ERP 6.0 előnyei rendelkezésre állnak külön könyvelési interfész nélkül is. A PTNova minden értékesítési folyamatot kezel, mint pl. jegyeladás, bérletjegy- és ügyfél-menedzsment, viteldíj-vétségek behajtása, és automatizálja az adatfolyamot az eladástól a számlázáson át a könyvelésig. A szoftver megoldás a SAP-Netweaver-technológiára épül, és ezért többek között igencsak felhasználó-barát. A PTNova internet-böngészővel is hozzáférhető, a gyártó-független interfész pedig lehetővé teszi meglévő rendszerek – pl. jegyautomaták, menetjegy-nyomtatók – egyszerű illesztését a PTNovához. Kifejlesztésében német és osztrák közlekedési vállalatok vettek részt, és „pilotálása” a Wiener Linien-nál, azaz a bécsi közlekedési vállalatnál történt. 

A Siemens Energia Szektor most először kapott szélpark kulcsátadásos létesítésére megrendelést Törökországból. E szerint 13 SWT-2.3-101 típusú szélturbinát fog szállítani és telepíteni az ország északnyugati részén található Çanakkale-Mahmudiye szélparknak. Ennek 2010-ben kell elkészülnie. A Siemens a szerződésben hosszú távú karbantartási feladatokt is vállalt. A szélenergetika a következő években erős növekedés elébe néz Törökországban, így ezt a projektet a Siemens belépőjegynek tekinti erre a piacra. A projekt érdekessége a cég számára továbbá, hogy ez az első nagyobb megrendelése az SWT-2.3-101 típusra. Ez különösen alkalmas a kis- és közepes szélerősségek melletti működésre, mert konstrukciója alapján gyenge szélben is több áramot termel. A leendő szélpark helyén közepes szelek járnak, így az új típus alkalmazása jónak ígérkezik. A forgórész (rotor) átmérője 101 méter, így 8000 m²-nyi (másfél futballpályányi) területet súrol forgás közben.

menetrend zöldhullám szélturbina metró Elfa Avenio Siemens villamos Syntegra tömegközlekedés
Kapcsolódó cikkek