Pályázatok k+f+i parkokra
Csaknem kilencmilliárd forintos keretösszeggel innovációs és technológiai parkok támogatására írt ki pályázatot a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium, amely az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. A GOP-2009-1.2.2. kódszámú, a 2009-re, illetve 2010-re szóló projekt célja a pólusvárosokban – lehetőleg a meglevő infrastruktúra bázisán – olyan koncentrált, üzleti alapon működő k+f+i szolgáltató központok (science parkok) kialakítása, amelyek megfelelő kutatási és infokommunikációs technológiai infrastruktúra létrehozásával az adott ágazat vagy szakterület számára egyedi, testre szabott, magas szintű k+f+i, valamint technológiai szolgáltatások széles skáláját képesek nyújtani.
A fejlesztés eredményeként a parkba olyan cégek települnek majd be, amelyek további vállalkozásokkal, felsőoktatási intézményekkel, akadémiai kutatóintézetekkel együttműködve képesek korszerű, magas hozzáadott értékű, piacképes, új vagy továbbfejlesztett termékek, szolgáltatások, technológiák kidolgozására, illetve esetenként a végzett kutatási, fejlesztési tevékenységhez kötődő termelési, szolgáltatási tevékenységet végeznek.
A konstrukcióra olyan gazdasági társaságok jelentkezhetnek – feltéve, hogy kettős könyvvitelt vezetnek és nem tartoznak az eva hatálya alá –, amelyekben egy pólusváros önkormányzata vagy az ő kizárólagos tulajdonát képező gazdasági társasága és/vagy állami felsőoktatási intézménye mint tag, illetve részvényes legalább 5, de legfeljebb 50 százalékos részesedéssel, vagy legalább a szavazatok 5, maximum 50 százalékával rendelkezik.
A támogatás mértéke legfeljebb az összes elszámolható költség fele lehet. A támogatási intenzitás Észak-Magyarországon, Észak-Alföldön, Dél-Alföldön, Dél-Dunántúlon 50, Közép-Dunántúlon 40, Nyugat-Dunántúlon 30 százalék. A maximális támogatási intenzitások mikro- és kisvállalkozások esetén 20, középvállalkozásoknál 10 százalékponttal növelhetők. Az igényelhető támogatás öszszege minimum egy-, maximum ötmilliárd forint. Önrésznek természetbeni hozzájárulás nem fogadható el, a pályázónak a projekt összköltségének legalább 25 százalékára saját forrással kell rendelkeznie, ez lehet számlapénz, bankbetét, a pályázó nevére szóló értékpapír, bankhitel, tagi, illetve magánkölcsön, a projekt érdekében végrehajtott tőkeemelés, zárt végű pénzügyi lízing. Emellett önrészként szóba jöhet még az államháztartás alrendszereitől kapott támogatás (visszatérítendő, illetve kamattámogatás, kedvezményes kamatú és kamatmentes hitel, illetve kölcsön, fejlesztési adókedvezmény, kockázatitőke-juttatás).
A kiíró azzal számol, hogy az idén és jövőre három-négy lehet a támogatott pályázatok száma.
Projektvárosok (a fejlesztésnek ezek területén kell megvalósulnia)
- Debrecen- Győr
- Miskolc
- Pécs
- Szeged
- Székesfehérvár*
- Veszprém*
* A két város fejlesztési társközpontnak számít, így lehetőség van arra, hogy mindkét helyen megvalósuljon fejlesztés.
- Győr
- Miskolc
- Pécs
- Szeged
- Székesfehérvár*
- Veszprém*
* A két város fejlesztési társközpontnak számít, így lehetőség van arra, hogy mindkét helyen megvalósuljon fejlesztés. A támogatható tevékenységek köre - infrastrukturális és ingatlanberuházás (építés, korszerűsítés, bővítés, felújítás, átalakítás)
- új műszaki berendezések, gépek, műszerek, felszerelések beszerzése, szállítása, üzembe helyezése, használatuk betanítása
- eszközbeszerzéshez kapcsolódó licenc-, know-how-vásárlások
- információtechnológia-fejlesztés (hardver, alap-, illetve speciális egyedi fejlesztésű szoftver, betanítás)
- minőség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetése és tanúsíttatása
- menedzsmentköltségek, amelyek a projekt megvalósítása érdekében merülnek fel-->


