Csütörtökön megszületett a közösségi közlekedés átalakításáról szóló és az ahhoz kapcsolódó feladatok kiosztásáról szóló kormányhatározat, közölte Szollár Domokos kormányszóvivő. „Nem reformról van szó”, hangsúlyozta, „hanem a gazdasági körülmények által kikényszerített változások elindításáról”. E lépések rövidtávú célja a költségek megtakarítása. Míg az idén a 1,3 százalékát, azaz 333 milliárd forintot költünk a közösségi közlekedésre, jövőre csak 1 százalékot, vagyis 260 milliárdot. A középtávú cél a költséghatékony gazdálkodás megteremtése, a hosszú távú pedig a minőségi vasúti és buszközlekedés létrehozása.



Mindezek érdekében a kormány kijelölte az utat, kiosztotta a feladatokat és koncepciókat vár a nyári és az őszi hónapok során. A javaslatokat három területen várja. Ezek a helyközi közösségi közlekedés regionális átalakítása, a közlekedési szolgáltatók – MÁV, Volánok – szervezeti átalakítása, valamint a finanszírozás megoldása az átalakítás és a működtetés során. A szóvivő hangsúlyozta, hogy a helyközi közösségi közlekedés biztosítása továbbra is állami feladat. A MÁV kapcsán nincs szó sem az ingatlanok, sem a mozdonyok, masiniszták eladásáról. A mostani helyzethez az eddigi rossz, részben politikai döntések vezettek.
További részletek a hétfői Világgazdaságban

Új kiemelt projektek

A kormány szerdai döntése értelmében újabb nyolc projekt került a kiemelt beruházások közé, összesen 12 milliárd forint értékben, jelentette be Varjú László államtitkár. Alapvetően városfejlesztési, turizmusfejlesztési és útépítési beruházásokról van szó. Ezzel 325 fölé emelkedett a kiemelt projektek száma, összértékük pedig mintegy 1400 milliárd forint. A 12 milliárdon belül 7,5 milliárdról végleges döntés született, 4,5 milliárd forint értékben, három projektről véglegesen később határoznak.