Ötből egy brit futballszurkoló hitelt vesz fel a csapatáért
Egy brit futballrajongó átlag 682 fontos hitelt vesz fel szenvedélye kapcsán, a szurkolók 20 százalékának tartozása azonban 1 200 és 2 000 font között mozog – írja a Times Online.
Az első öt helyezett csapat támogatói mindannyian átlag ezer font feletti hitellel rendelkeznek. A legtöbb eladósodott szurkolót (27 százalék) a West Ham és az Aston Villa tudhatja maga mögött, csak egy százalékkal maradnak el mögöttük az Everton, a Manchester United és a Manchester City szurkolói.
A Virgin Money szóvivője szerint a szurkolók egy része számára nem kérdéses a csapat támogatása, ezért inkább igénybe veszik hitelkeretüket, sem minthogy lemaradjanak a következő szezonról.
A cég 2006 óta méri a futball szurkolói lét költségeit. Eszerint kevesebb, mint három év alatt 29,6 százalékkal többe kerül szurkolónak lenni Nagy-Britanniában.
A Futballszurkolók Szövetsége szerint nem könnyű az életük, tekintve, hogy a legtöbb klub olyankor kezdi forgalmazni a bérleteket, amikor a szurkolóknak a nyaralásaikat is ki kell fizetniük. Malcolm Clarke külön rossz gyakorlatként emelte ki a Manchester United eljárását – a klub elvárja a bérlet tulajdonosoktól, hogy minden európai és FA kupa meccsre jegyet váltsanak.


