Cégvilág

GMO: biztonság vagy versenyképesség?

A magyar gazdák versenyképességét is befolyásolja, hogy évek óta tisztázatlan a génmódosított (GM-) növények kérdése az Európai Unióban. Az egyetlen, Európában is termesztésre engedélyezett GM-kukoricafajtára nálunk határozott moratórium van érvényben, amelyhez ma már az EU egyre több országa csatlakozik, és Romániában is hasonló lépésen gondolkodnak – tudta meg a Világgazdaság Rodics Katalintól, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium biodiverzitás-osztályának vezetőjétől.

A hazai termesztési tilalom fő támogatójának számító biológussal szemben Tóth István, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) titkára arra hívta fel a figyelmet, hogy a szomszédos országok, egyben jövőbeli versenytársak már termesztik a génmódosított hibridet.

A moratórium az első generációs génmódosított növényekre, konkrétan a MON810 kukoricafajtára vonatkozik, amelynek alkalmazását nemcsak a szakma vitatja, de felmérések szerint a lakosság 75-85 százaléka is elutasítja – mondta el Rodics Katalin.

„Ezeket a fajtákat vissza kellene vonni: azon túl, hogy nem végeztek megfelelő teszteket sem az emberi fogyasztással, sem a takarmányozási célú felhasználással kapcsolatban, hozama sem nagyobb” – emelte ki a KVM osztályvezetője.

Ráadásul – tette hozzá – az a kukoricamoly, amelyre rezisztens a fajta, Magyarországon nem okoz problémát, ezért nem is védekeznek ellene. Így számottevő környezeti vagy pénzügyi hatása sincs a termesztésnek. Ennél nagyobb probléma, hogy a növény maga termel méreganyagot, miközben más kártevőkre nem ellenálló.

További részletek a holnapi Világgazdaságban

génkezelt kukorica Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége GMO
Kapcsolódó cikkek