Debreceni Reva-gyár: derűlátó importőr
Az európai államok közül jelenleg Magyarországnak van a legnagyobb esélye arra, hogy az amerikai–indiai Reva Electric Car Company Ltd. tervezett elektromosautó-gyára helyszínéül kiválassza – tájékoztatta a Világgazdaságot Szabó János, a jelenleg Indiában készülő villanyautókat importáló Comtex Green Zrt. vezérigazgatója. Igaz, hozzáfűzte: ahhoz, hogy a 25 millió euróba kerülő, akár kétszáz főt is foglalkoztató gyár Debrecenben felépülhessen, nem elegendők az esetleges állami támogatások. A Reva-gyár ugyanis ott fog felépülni, ahol helyben is van fizetőképes kereslet, márpedig a meglehetősen borsos árú járműből Magyarországon a Comtex Green fél év alatt mindössze két darabot értékesített.
Szabó János ugyanakkor úgy látja: a piac megteremthető. Például adókedvezménnyel, vételár-visszatérítéssel. Példaként felhozza: Franciaországban 5 ezer euró, Ausztriában pedig 30 százalék a vásárlás támogatásának mértéke. Vagyis ennyivel olcsóbban juthat a kocsihoz a vevő. „A vásárlás támogatására Magyarországon jó forrás lenne a szén-dioxid-kvóta értékesítéséből befolyó összeg” – mondja a Comtex Green vezetője.
A kocsi fenntartási költsége Szabó János szerint nagyon alacsony: számításai szerint napi 60 kilométeres futásteljesítménnyel számítva évi félmillió forint az előny a belső égésű motoros autókhoz képest. A nyolcórás teljes töltés, amellyel 80 kilométert lehet megtenni, 400 forintba kerül – teszi hozzá a cégvezető. DK
Kis autó, nagy ár
A Reva legolcsóbb kivitele 3,563 millió forintba kerül. A lítiumionos akkumulátorral ellátott modell ugyanakkor már több mint 7 millióba. Hogy a piacképességet növeljék, a Comtex Green olyan konstrukción dolgozik, amellyel elérhető lenne, hogy a vételár alacsonyabb legyen, és az akkumulátor bérleti díját havonta lehessen fizetni.-->


