BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Veszélybe került a geotarifa

Olcsóbban vehetnének áramot a földhő hasznosítására szolgáló berendezéseikhez az egyetemes szolgáltatásra jogosult fogyasztók a Magyar Energia Hivatalnál (MEH) készülő szabályozás révén – értesült a Világgazdaság. Az új „H” (hőszivattyús) tarifával csökkennének az érintett fogyasztók energiaköltségei, nőne a megújulók aránya a teljes energiafelhasználásunkban, és kisebb lehetne a teljes áramtermelés is. A kétségtelen előnyök mégis jóval kisebbnek ígérkeznek azoknál, amelyeket az Elmű-Émász csoport egyetemes szolgáltatást élvező ügyfelei már ma is élvezhetnek. Ráadásul ha bevezetik és minden egyetemes szolgáltatóra nézve kötelezővé teszik a „H” díjszabást, az egyúttal az Elmű-Émász geotarifájának (B-Geo) a halálát is jelentheti. A csoport ésszerűbbnek látná, ha a MEH a B-Geo tarifa általános bevezetéséről döntene.

A mostaninál kevesebbet takaríthatnának meg a Geotarifát használó ügyfeleink, ha a szabályozás módosulásával kénytelenek lennének a „H” tarifára váltani – jelezte lapunknak Boross Norbert, az Elmű-Émász csoport szóvivője. Miközben ugyanis cégénél legalább napi 20 órán át vételezhető a hőszivattyút működtető áram – amikor ahhoz a szolgáltató is olcsóbban jut hozzá –, a „H” tarifával a fűtési idényre korlátozódna a vételezés. Márpedig a berendezéssel az épület nemcsak fűthető, de hűthető is, azaz a föld hője egész évben hasznosítható. Műszakilag is körülményes, illetve drága az évente kétszer, a szezonális átállásnál valamennyi érintett felhasználónál egyszerre leolvasni a fogyasztást, illetve ki- és bekapcsolni a rendszert.

Mások a hivatal szempontjai. Úgy tudjuk, hogy a „H” tarifa nem elsősorban a földhőhasznosítás olcsóbbá tételét, hanem a fűtési idényben a gázigény csökkentését szolgálná. Nyáron egyébként hűtési célra nincs is szükség a hőszivattyúra, a földbe lefúrt csőben lévő glikol keringetésére ugyanis éppen elég egy kis, 40 wattos keringetőszivattyú.

Az Elműnél és az Émásznál eddig több mint száz egyetemes piaci ügyfél választotta a geotarifát, de kínál a csoport földhőhasznosításhoz kapcsolódó áramdíjat nagyfogyasztó ügyfeleinek is. Becslésük szerint az országban üzemelő mintegy kétezer hőszivattyú tizedét geotarifás áram működteti. A díjszabástól persze csökken a két társaság árbevétele, és feltehetően az eredménye is. „Azért vezettük be a B-Geót, mert várakozásaink szerint főként az Émász területén a hőtárolós villanykályhát használó ügyfeleink további energiaköltség-megtakarításra kényszerülnek. A mi tarifánkkal a korábbi harmadára csökkennek a fűtési kiadásaik” – mondta Boross Norbert. A Geoótarifa 35 százalékos áramdíjkedvezményt jelent, és az új beruházást kedvezménnyel támogatja a két áramszolgáltató.

Épp a napokban váltott egy fővárosi, Hun utcai panelház távfűtésről földhőre (lásd kerestes írásunkat), és ennek az épületnek a hőszivattyúját is az Elmű Geotarifás árama működteti. A rendszert a Geo-NRG Kft. alternatív hőszolgáltató közel 100 millió forintból telepítette. A hőt is a cég adja el a lakóknak.

Geotermikus projektben a Főtáv

Rákoskeresztúron készül geotermikus projektre a Főtáv. „A beruházást készek vagyunk pénzzel is támogatni, de abban főként a hő vásárlójaként kívánunk részt venni.Versenyképes árat várunk, az viszont nekünk mindegy, hogy a hőt termelő vállalkozás mennyit fizet az áramért” – mondta lapunknak Balog Róbert, a társaság szóvivője. Közömbös a Hun utcai lakóknak is, hogy a Geo-NRG mennyit fizet az áramért.

Ők mindenképpen jól járnak, hiszen közös képviselőjük a Főtávénál 15 százalékkal alacsonyabb árat alkudott ki a számukra. Balog Róbert szerint ugyanakkor majd a tél dönti el, mire elég a hőszivattyúk energiája.

Ők mindenképpen jól járnak, hiszen közös képviselőjük a Főtávénál 15 százalékkal alacsonyabb árat alkudott ki a számukra. Balog Róbert szerint ugyanakkor majd a tél dönti el, mire elég a hőszivattyúk energiája.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.