Cégvilág

Opel dolgozók: "Ez nem lesz elég a politikusoknak"

Az Opel dolgozóit képviselő szervezet vezetője a Frankfurter Rundschaunak úgy nyilatkozott: az alkalmazottak nem fogadják el a 9 ezer fős leépítést, amelyet a General Motors javasolt.

Klaus Franz leszögezte, hogy a mintegy 9 ezer alkalmazottat érintő elbocsátás gazdasági nonszensz, mivel az Opel 2013-ig eleve körülbelül 10 500 dolgozójától kénytelen megválni. Az anyavállalat szerint a cég restrukturálásának költsége 3,2 milliárd eurót tesz ki.

A Deutsche Welle tudósítása szerint a dolgozókat képviselő szervezet ragaszkodik hozzá, hogy az amerikai leány további forrást biztosítson az autógyár átalakításához. A GM a jelenlegi tervek szerint 600 millió euróval járulna hozzá az Opel szanálásához és ez Franz megfogalmazása szerint "nem lesz elég a politikusoknak". A német leánycég az átalakítási munkálatok elhúzódása miatt eddig mintegy 800 millió eurót veszített.

A nehézségek ellenére az Opel keddi bejelentése szerint az eladások 31 százalékkal növekedtek Németországban a tavalyi évhez képest. A teljesítmény javulása elsősorban az állami roncsautó programnak köszönhető. Az Opel idén 339 ezer gépkocsit értékesített, ezzel 2005 óta a legjobb évét tudhatja maga mögött a német cég.

roncsautó eladás elbocsát leépít GM Opel dolgozó
Kapcsolódó cikkek