Cégvilág

Cukorgyártás: Zsugorodik, de stabil a piac

A cukor piaca stabil Magyarországon, jóllehet a termék ára évek óta nem nő, ráadásul itthon még a környező országoknál is 10-15 százalékkal kevesebbet lehet kérni érte – emelték ki a Világgazdaságnak az Agrana csoporthoz tartozó Magyar Cukor Zrt. vezetői.

A napokban záruló feldolgozási időszak végén Fischer Béla, a társaság vezérigazgatója elmondta: az egy évvel korábbi alapanyaghiány ebben a kampányban már nem volt jellemző: míg 2008-ban 400 ezer tonna cukorrépára tudtak leszerződni, 2009-ben már több mint 700 ezer tonnát dolgoztak fel a kaposvári cukorgyárban.



A somogyi üzem az egyetlen, amely a 12 hazai cukorgyár közül túlélte a szektort három éve alaposan megtizedelő uniós reformot. Ennek keretében a cukor intézményes árát 30 százalékkal csökkentették, miközben a nyersanyag minimálára kötött (2009-ben 26,5 euró /tonna). A túltermelés ellensúlyozására pedig támogatást nyújtott az EU azoknak a gazdálkodóknak, akik leálltak a cukorrépa-termesztéssel. „Ötvenszázalékos kvótaleadással számoltunk, ehhez képest a hazai termelők az unión belül a legnagyobb arányban hagytak fel a termeléssel: a kvóta 75 százalékát adták vissza” – idézte fel Fischer Béla.
Az öt évvel ezelőtti kapacitásbővítés nyomán – a gyártási volument majdnem megduplázták – a kaposvári üzem ma egyedüliként állítja elő a hazai, 105 ezer tonnás kvótát. Ám a monopolhelyzet legfeljebb abból a szempontból jelent könnyebbséget, hogy a hazai előállítású termékek esetében alacsonyabb lehet a szállítási költség. Az uniós belső piacon semmilyen védettséget nem ad az importtal szemben, ráadásul az éghajlati és mezőgazdasági adottságok miatt nálunk jóval drágább a cukorrépa termesztése – emelték ki a társaság vezetői.
A hazai gyártás fenntartása érdekében fejlesztésekre kényszerültek a tulajdonosok. A Magyar Cukor főként az energián igyekszik spórolni: három éve működő, a cukorgyártás melléktermékeiből biogázt előállító berendezésük földgázfogyasztásuk felét tudja kiváltani. Ez tonnánként 20 eurós megtakarítást jelent.

Egyelőre versenyképes a gyártás munkaerőköltsége is, amely Nyugat-Európában a költségek 12-14 százalékát teszi ki, míg nálunk 8 százalék körül van – hangsúlyozta Hájos László, a társaság vezérigazgató-helyettese.
A 2009-es évre jellemző viszonylag alacsony energiaárakon kívül a gyenge forintárfolyam is jól jött a hazai cukorgyártónak. Annál is inkább, mivel az alapanyagáron kívül a földgáz árát is euróban határozták meg, ráadásul az importnyomás is csökkent. A válság sem jelentett komoly csapást a szektornak, hiszen a fogyasztási szerkezet átrendeződése nyomán a kiskereskedelmi forgalom enyhén nő, ez kompenzálhatja az ipari felhasználás csökkenését is.

Újra kereskedik a Mátra Cukor

Árbevétele jelentős növekedésével számol a Mátra Cukor Zrt., miután anyavállalata, a Nordzucker a napokban bejelentette, hogy eddig önállóan működő kereskedelmi tevékenységét visszaintegrálja alaptevékenységei körébe. Mint Horvát Klára, a Mátra Cukor vezérigazgatója elmondta: a társaság a korábbi évekhez hasonlóan százezer tonna körüli cukor értékesítését tervezi a hazai piacon.

A termelés 2008-as leállását követően a Mátra Cukor Zrt. logisztikai és csomagolási tevékenységet végzett, ezt egészíti ki ettől az évtől az eladás.


A termelés 2008-as leállását követően a Mátra Cukor Zrt. logisztikai és csomagolási tevékenységet végzett, ezt egészíti ki ettől az évtől az eladás. Javulnak az eredmények Az előző évihez képest több mint kétszeres profittal zárta üzleti éve novemberrel zárult harmadik negyedévét Európa legnagyobb cukorgyártója, a német Südzucker. Az osztrák Agrana csoport tulajdonosa az év egészére nézve 400 millió eurós üzemi eredményt jósoltak az előző üzleti évben elért 258 millió után, miközben a bevétel szinten tartását prognosztizálják.

Az Agrana tegnap 57,8 millió eurós adózott eredmény jelentett az első három negyedévre az egy évvel korábbi 16,1 milliós veszteség után, a bevétel 3,8 százalékos csökkenése mellett. -->

cukor cukorgyár forgalom
Kapcsolódó cikkek